FRISSS!!!
Home / Galéria / Újra A Dal színpadán Wolf Kati

Újra A Dal színpadán Wolf Kati

A Dal 2022 első élő show-jában a tíz év után visszatérő zsűritag, Wolf Kati is színpadra lép. Az énekesnő extra produkcióval készül. A válogató adásban a negyvenes mezőnyből tíz dal mutatkozik be január 29-én a Dunán.

 Szombatonként ismét a magyar daloké a főszerep. A műsorra jellemző műfaji sokszínűség már az első válogatóban megmutatkozik, a lírai hangzástól a rockig. A versenydalok mellett extra produkció fokozza a hangulatot. Wolf Kati az ítészi szerep izgalmain túl újra átélheti A Dal színpadának varázsát. 2012-ben az énekesnővel a zsűriben kezdődött el a showműsor, majd többször izgulta végig a fordulókat versenyzőként.

A dalverseny 11. évada újdonságokkal várja a televíziónézőket. A produkciók minden adásban élőben hangoznak el, és a döntősök szimfonikus változatban lesznek hallhatók a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretében. Ám a zsűri ez alkalommal is a közönséggel együtt keresi az év dalát. Találjuk meg együtt az ország egyik legnagyobb zenei eseményén az Év Dalát, amit jövőre mindenki dúdolni fog!

Kövesd A Dal Facebook és Instagram-oldalát, valamint adal.hu-t és légy a részese az eseményeknek az első pillanattól kezdve!

A Dal 2022 – január 29-től 19:35-től a megújult Dunán!

Ajánlott cikk

Csináljuk a fesztivált!: a Korda házaspár új, Pesti mese című dalával lesz látható

Véget ér a Duna tízhetes zenei időutazása: május 21-én utolsó adásához érkezik a Duna showműsora, …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás