FRISSS!!!
Home / Sztárvilág / Tihanyi Tóth Csaba a kamerák előtt újra beleszeret a feleségébe 

Tihanyi Tóth Csaba a kamerák előtt újra beleszeret a feleségébe 

Örömmámorban úszott a népszerű színész, amikor kiderült: a sorozatban a saját feleségével fog együtt játszani. Ritka, hogy családtaggal szerepeljen valaki, de a színésznek ehhez már harmadszor van szerencséje. 

Novák Laci magánélete az utóbbi időben nem volt felhőtlen; elvált a feleségétől, és nehezen tudott kilábalni a hullámvölgyből. A mai epizódban azonban feltűnik egy gyönyörű hölgy, Nótás Teri, aki teljesen elvarázsolja, és még az is lehet, hogy meggyógyítja a szívét. Vagy mégjobban összetöri?

„Nagyon ritkán fordul elő, hogy családtag szerepel a sorozatban, ám ez velem most már harmadszor történt meg. Még a kezdetekben az édesapám tűnt fel néhány jelenetben, pár éve a kisfiam, Nimród – az unokámat alakította -, most pedig a feleségem, Rita. Úgy érzem, ezzel felkerül a korona a Barátok köztben töltött majdnem 23 évemre. Bár egyáltalán nem ritka, hogy együtt szerepelünk, hiszen a saját társulatunkkal, operett és táncdal műsorunkkal hosszú évek óta járjuk az országot – amikor épp nincs járvány –, de még soha nem forgattunk együtt. Jobban izgultam, mint eddig bármikor” – mondja nevetve Tihanyi Tóth Csaba.

A színész felesége, Bognár Rita nem csak színházi, de televíziós közegben is otthonosan mozog, hiszen sokáig volt egy vidéki csatorna műsorvezetője, azonban sorozatban még sosem játszott.

Egyáltalán nem számítottam a felkérésre, óriási meglepetés volt számomra. Úgy gondoltam, hogy nem jelent nehézséget énekesnőt alakítani. Azonban amikor megláttam a forgatókönyvet, és kiderült, hogy nem csak énekelni, hanem csábítani is kell, akkor nagyon megdöbbentem. Otthon Csabival sokat próbáltunk, ellátott jó tanácsokkal, mindezek ellenére nagyon izgultam az első forgatási napon. Persze mindenki sokat segített, de meg kellett szokni, hogy másképp kell beszélni, gesztikulálni a kamerák előtt, mint a színpadon. Ráadásul, ha közönség előtt szerepelünk, akkor a műsor végén tapsolnak, és így sok energiát kapunk vissza. A forgatás nem így működik; furcsa volt, hogy amikor vége a felvételnek, akkor nincs ilyen visszacsatolás” – meséli Rita, aki mindent összevetve nagyon örül, hogy részt vett ebben a ’kirándulásban’. – „Különösen nagy jelentősége van számunkra ennek a közös szereplésnek, hiszen a Barátok közt az egész életünket átszőtte. Azt is a sorozatnak köszönhetjük, hogy egymásra találtunk. Mégis annak ellenére, hogy szinte az egész stábot jól ismerem és sokszor találkozunk az elmúlt két évtizedben, a forgatásokon korábban nem vettem rész, ezért érdekes volt belecsöppenni a férjem ’másik életébe’.” 

https://rtl.hu/rtlklub/baratok/kovetkezo-resz-2021-02-12-novak-laci-sorozat

fotókredit: Barátok közt

Ajánlott cikk

Marsalkó Dávid: “Azt éreztem, az egészet összecsomagolom, eldobom és kezdem a zéróról”

Én ott leszek, mikor feladnád, amikor a fejedet lehajtanád – így kezdődik a Halott Pénz …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás