Home / Galéria / That’s Rad – Pop-punk sorozatot indít a LongStoryShort!

That’s Rad – Pop-punk sorozatot indít a LongStoryShort!

Az X-Faktorból is ismert LongStoryShort! egy lendületes pop-punk csapat, akiknek céljuk, hogy saját dalaikon túl az egész műfajt ismét népszerűvé tegyék itthon. Ezért indították útjára a That’s Rad c. koncertsorozatot is, ahol a zenekar minden alkalommal két másik bandával lép fel. Az első buli november 18-án lesz az Analog Music Hallban a Felleng és a No Filter társaságában.

A LongStoryShort! srácai számára a pop-punk műfaj jelentette mindig is az egyik legnagyobb inspirációt: a napsütötte, kaliforniai dallamok, a szabadság hajhászása, az energikus dalok, a 2000-es évek bandái, mint a Blink 182 vagy a Sum 41 mind segítettek, hogy rátaláljanak a saját hangzásukra.

„Szeretnék Magyarországon egy pop-punk közösséget építeni, akik koncertekre járnak és újra népszerűvé teszik ezt a zenei stílust itthon is” – ezzel a gondolattal vágott neki a Éjjel-nappal Budapest főszereplőjeként is bizonyított Marschall György az X-Faktornak és a LongStoryShort! szereplésének köszönhetően valóban épülni is kezdett egy közösség. Így indult újtára a Lieto Management szervezésében a That’s Rad koncertsorozat is, amely november 18-án debütál az Analog Music Hall-ban.

A koncertsorozat a tervek szerint nemcsak Budapesten kívánja megvetni a lábát, a LongStoryShort! és társzenekarai vidéki klubokba is elviszi a That’s Rad-et, egészestés programot kínálva a pop-punk rajongóinak. 

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/700837478159725 

Ajánlott cikk

A megelőzés és a korai diagnózis életmentő

Február 4. a rák elleni küzdelem világnapja, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás