FRISSS!!!
Home / Galéria / Tavaszi zsongás a Duda Éva Társulattal

Tavaszi zsongás a Duda Éva Társulattal

Kirobbanó energia, karneváli hangulat, egzotikus álomvilág és élőzenével kísért tánc-cirkuszi kavalkád – három legnépszerűbb előadásával várja közönségét a Duda Éva Társulat a tavasz beköszöntével. A különleges látványszínházi produkciók egyedi, megismételhetetlen perceket kínálnak!

New York után, március 3-án ismét Budapesten, a Marczibányi Téri Művelődési Központban látható a MIRROR. Az előadás a Társulat műfajilag egyik legtisztább produkciója, melyben a színpad akár egy küzdőtér, ahol mindenkinek ki kell vívnia a közösségen belüli szerepét. A törtető csapat tagjai a rivális dominciaharcot követően egymást támogatva lelnek nyugalomra, míg legvégül élvezetet találnak egymásban az élettel teli porondon. Vad és érzéki pillanatok, elsöprő energiájú táncosokkal.

Március 12-én, a családoknak kedvezve dupla előadással szerepel a Nemzeti Táncszínház műsorán a Társulat legnépszerűbb produkciója, a RAMAZURI. Az előadás egyik fő eleme a látvány, melyben a különleges mozgásvilág rendkívüli vizuális élménnyel párosul. Farkas Izsák és Szarvas Dávid élőzenei duója pedig garantálja a teljesen egyedi karneváli hangulatot, melyben az elektrowsing, az etno, a jazz és hip-hop irányzatok is megjelennek. A Duda Éva Társulat ezzel az esttel elrugaszkodik a táncszínházi világ új dimenziójába. Olyan szavakon túli univerzumba invitálnak, ahol a kezdés pillanatában eltűnik az idő és élvezhetjük a pezsgő kalandot.

A Duda Éva Társulat frissen mutatta be legújabb produkcióját FRIDA, az élet múzsája címmel, a Nemzeti Táncszínházzal együttműködésben – az előadás április 6-án, május 11-én és 12-én lesz látható. A Frida Kahlo mexikói festőnő életét és művészetét feldolgozó látványos előadás egzotikus álomvilágba kalauzolja a nézőt a zene, a mozgókép és a táncművészet gazdag kifejezőképességére építve. Akárcsak egy különös tárlatvezetésen, a táncképek során megmutatkoznak a női sors szépségei és kihívásai, szenvedélyes szerelmi történetek, egy impresszív kultúra képei, karneváli hangulat és Frida életének egy-egy meghatározó pillanata. Nem Kahlo élettörténetét, hanem életútja és művészete által inspirálva egy önálló látványszínházi víziót mutat be a Társulat egy drámai, ám mégis színes és élettel teli világról.

Duda Éva idén húsz éve működik meghatározó rendező-koreográfusként a hazai és nemzetközi színházi szcénában. Többféle műfajban járatos művészként hozta létre önálló együttesét, a Duda Éva Társulatot, amely az elmúlt tíz évben Magyarország vezető független formációi közé emelkedett. A Társulat missziója a kortárs művészetek, ezen belül is a kortárstánc népszerűsítése és megismertetése új közönséggel, szélesebb társadalmi rétegekkel.

Ajánlott cikk

Pénzköltési hajrá: néhány napjuk maradt a SZÉP-kártyásoknak

Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás