FRISSS!!!
Home / Élet+Stílus / Életmód / Szűrés, most! – Közérthetően a mellrákról és a szűrés fontosságáról

Szűrés, most! – Közérthetően a mellrákról és a szűrés fontosságáról

Az idejében felfedezett korai stádiumú mellrák az esetek döntő többségében jó eséllyel, eredményesen gyógyítható lehet. Magyarországon nagyságrendileg évente 2100-2200 emlőrákos beteg hal meg (Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján, a két nemnél együttesen 2010 és 2019 közötti időszakban). A statisztikák alapján hazánkban több európai országhoz hasonlóan alacsony az emlőszűrő programban a résztvevők aránya (az Eurostat 2018-as adatai alapján az 50 és 69 év közötti nők körében vizsgálva).8 A Pfizer hisz abban, hogy ezen a helyzeten lehet és kell is változtatni, és ennek az egyik legfontosabb eszköze a felvilágosítás. A Szűrés Most címen elindított weboldalnak ez a fő célkitűzése.

Az ingyenes1,6 népegészségügyi szűrőprogramok keretében Magyarországon több mint 20 éve elérhető a kétévenkénti mammográfiás szűrővizsgálat, amelyre évről évre több ezer nő kap meghívót a 45 – 65 év közötti korosztályból. 

A kétévenként elérhető mammográfiás szűrővizsgálat jelenleg az egyetlen, tudományosan igazolt eljárás az átlagos rizikójú nők szűrésére, a korai stádiumú emlőrák időben történő felfedezésére és ezáltal az emlőrák okozta halálozás csökkentésére. Ingyenes, az adminisztrációval és az öltözőben eltöltött idővel együtt sem vesz 20 percnél többet igénybe. Mindezek ellenére Magyarországon a 45 és 65 év közötti korosztályból a nők fele sem él a kétévenként felkínált térítésmentes mammográfiás szűrés lehetőségével.

Az Eurostat adatai szerint 2017-ben nagymértékben eltért a tagállamok között azoknak az 50-69 év közötti nőknek az aránya, akik az előző két évben mellrákszűrésen (mammográfiás vizsgálaton) vettek részt. Míg négy tagállam 75%-os vagy annál magasabb mellrákszűrési arányról számolt be – Dánia (82,1%), Finnország (81,9%), Hollandia (78,2%), Egyesült Királyság (75,1%), addig nyolc tagállamban 50% alatti volt az emlőrákszűrési arány.10 Ezek közé tartozott Magyarország is, ahol az érintett korosztálynak mindössze a 41,4 százaléka élt a szűrés lehetőségével.

A koronavírus-járvány rontott a helyzeten: a szervezett emlőrákszűrést a világjárvány miatt kétszer felfüggesztették. Ennek eredményeként a mammográfiás vizsgálatok száma ezen időszakban csökkent.

Az Európai Rákinformációs Rendszer (ECIS) statisztikái szerint 2020-ban csak az EU 27 tagállamában több mint 350 000 új mellrákos esetet diagnosztizálnak, ami a nőknél diagnosztizált összes új rákos megbetegedés közel harmada (29%).

A daganatos betegségekre, így a mellrákra is igaz, hogy kialakulásában számos tényező szerepet játszhat, és általában nincs olyan faktor, ami egymagában felelőssé tehető. Az időben és korai stádiumban felismert mellrák jó eséllyel, eredményesen gyógyítható lehet. Ezért érdemes hangsúlyozni a rendszeres mammográfiás szűrővizsgálat és a rendszeres nyugodt körülmények között elvégzett önellenőrzés jelentőségét. 

Nagyon fontos, hogy minden felnőtt nő, függetlenül attól, hány éves, szült-e már, vagy esetleg a menopauzán is túl van, rendszeresen ellenőrizze a melleit. Ugyanakkor az önellenőrzést önmagában nem tekinthetjük szűrővizsgálatnak.

A Pfizer hisz abban, hogy a mellrák korai felismeréséért közösen is tehetünk azzal, ha széles körben mélyítjük az ismereteket, többek között

  • a mellrák kockázatairól, 
  • a mellrák tüneteiről, 
  • a rendszeres, nyugodt körülmények között elvégzett önvizsgálatról 
  • és arról, hogy miért menjenek el a nők mellrák szűrővizsgálatra.

A Pfizer által elindított Szűrés Most weboldalon mindezekről a témákról találhatnak közérthető információkat a látogatók. Az általános tájékoztatás mellett a nők a saját korcsoportjukra – 25-45, 46-65 és 65 éven felüliek – vonatkozóan néhány fontosabb tudnivalóról is olvashatnak. 

A Szűrés Most oldal célkitűzésének tekinti, hogy szakmailag megalapozott információkkal segítse eligazodni a nőket a mellrákkal kapcsolatos információk tengerében. 

A weboldal célja az is, hogy a felvilágosítás mellett a nők széles körében erősítse az egészségtudatosságot is. Ezért arra biztatja látogatóit, hogy osszák meg a tudást minél több nővel, aki fontos a számukra, legyen az a lányuk, az édesanyjuk, a nagymamájuk vagy éppen a barátnőjük.

Ajánlott cikk

Emeld új szintre a szerelmi vallomást Budapest legexkluzívabb luxusszállodájában

Íme a Matild Palace Valentin-napi ajánlata Exkluzív Valentin-napi Matild Cabaret előadással, a Michaelin Guide által …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás