FRISSS!!!
Home / World / Szinetár Dóra: Mertem egy nagyot álmodni

Szinetár Dóra: Mertem egy nagyot álmodni

Szinetár Dóra és vendégei különleges zenei produkciót varázsolnak a Várkert Bazár színpadára október 31-én. Az UNICEF Magyarország frissen kinevezett jószolgálati nagykövete Világom hangjai címmel szervez koncertet művésztársaival, Dés Lászlóval, Jávori Ferenc „Fegyával”, Szirtes Edina Mókussal és a Romengo együttessel. A koncert bevétele teljes egészében az UNICEF Magyarország gyerekekért végzett munkáját támogatja.

„Az UNICEF-et mindenki azzal segíti, amivel tudja. Esetemben a színpad és a zene az, amihez a legjobban értek, így rögtön egy jótékonysági koncert szervezése jutott az eszembe. Mertem egy nagyot álmodni” – mondta Szinetár Dóra. A gondolatot hamar tettek követték, a jószolgálati nagykövet felhívta kedvenc zenésztársait. „Megkerestem azokat a zenész kollégáimat, akiket nagyon szeretek és tisztelek, hogy állítsunk össze egy exkluzív műsort erre az egy estére. Mindannyian azonnal igent mondtak és természetesen pro bono vállalják a fellépést. Nagyszerű partnerekre leltem a Várkert Bazár munkatársaiban is, akik az első pillanattól támogatták az elképzelést és így már közösen folytathattuk a munkát” – tette hozzá Szinetár Dóra.

Az este folyamán négy különböző zenei világ dallamai szólalnak meg. „Megpróbálom összevegyíteni ezt a sok értékes embert. Mindenkivel zenélünk majd közösen, azonban elhozzák magukkal a saját hangzásvilágukat is. Lesz egy klezmer, egy cigány, egy musical-jazz és egy Kárpát-medencei etno blokk, vagyis igen színes zenei egyveleggel készülünk. Ezek a varázslatos zenék itt élnek mindannyiunk lelkében, hiszen a Kárpát-medence szülöttei vagyunk, ezért kapta a produkció a Világom hangjai címet” – mondta Szinetár Dóra.

A Világom hangjai különleges jótékonysági koncertre jegyek itt elérhetők: https://varkertbazar.jegy.hu/program/szinetar-dora-vilagom-hangjai-koncert-a-gyerekekert-109057

Ajánlott cikk

Báthory Erzsébet opera-musical, perjáték és kiállítás

Gyilkos vagy áldozat? programcsomag a Margitszigeti Színházban  A magyar történelem egyik legrejtélyesebb női alakjáé, Báthory …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás