FRISSS!!!
Home / Galéria / Színes program, jelentős alkotók a MITEM-en

Színes program, jelentős alkotók a MITEM-en

„…Testvériséget hozván a világra.” Ez a Madách-idézet a mottója a 2022-es Madách Nemzetközi Színházi Találkozónak, amelyre francia, görög, orosz, ukrán, lengyel, cseh, lett, litván, olasz, bosnyák és vietnámi előadások is érkeznek Budapestre. A Nemzeti Színház idei szemléje április 20. és május 8. között zajlik majd, a MITEM szervezői arra törekedtek, hogy a járvány ellenére is gazdag kínálatot nyújtsanak a magyar közönségnek. A program részleteit február 7-én ismertették a sajtóval.

A VIII. MITEM programját ismertető sajtótájékoztatón kiderült, a találkozókon eddig 38 ország 170 előadása szerepelt, amelyek 53 500 néző előtt mutatkoztak be. Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az eseményen hangsúlyozta: az, hogy immár nyolcadjára rendezi meg a Nemzeti Színház a találkozót, azt is bizonyítja, hogy a külföldi társulatoknak jó itt lenni, jó itt megvitatni a gondolatokat, mert itt lehet ezekről vitázni. Az pedig, hogy Magyarország a pandémia ellenére ősszel is megtartotta a korábbról elhalasztott találkozót, azt jelzi, hogy a kultúra képes lehet a lelki sebek begyógyítására – tette hozzá az államtitkár. A MITEM filozófiájáról szólva, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója elmondta, már a kezdetektől az volt a cél, hogy az ország vezető teátrumát bekapcsolják a nemzetközi vérkeringésbe. Az elmúlt években igazi világszínházzá nőtte ki magát a teátrum, amit jelez az is, hogy a nemzetközi kapcsolatok kiépítésének köszönhetően például az idén egy évadban a norvég Eirik Stubø, az orosz Nyikolaj Roscsin, a görög Teodórosz Terzopulosz és a spanyol Ignacio García is jelen van egy-egy rendezéssel, sikerült tehát kinyitni nemzetközi viszonylatban is a színházat – fogalmazott Vidnyánszky Attila.

Ezután Bozsik Yvette, rendező-koreográfus beszélt Bohóc kerestetik című előadásáról, amit Matei Vişniec drámája alapján állított színpadra, ez az előadás is szerepel a programban. Kozma András dramaturg felhívta a figyelmet a Lengyelországból és a Baltikumból érkező jelentős rendezők produkcióira, illetve arra is, hogy a fennállásának 100. évfordulóját ünneplő moszkvai Vahtangov Színház a jubileumi szuperprodukcióját hozza el a MITEM-re. Kulcsár Edit, a MITEM főszervezője arról is beszélt, hogy a számok mögött érdemes hangsúlyozni a produkciók jelentőségét is, amire jó példa lehet, hogy az idén először látható bosnyák színház előadása a térség különböző fesztiváljairól több mint ötven díjat vitt haza. Mészáros Martin színművész pedig arról ejtett szót, mennyire fontos a fiatal alkotóknak a találkozás a nemzetközi színházi élet mestereivel. Dr. Borsos Beáta, Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ ügyvezető igazgatója elmondta, a különleges cirkuszművészeti produkció, a vietnámi AO Show hat alkalommal szerepel majd a Fővárosi Nagycirkusz/Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Podmaninczky utcai sátrában május elején, a találkozó részeként. A sajtótájékoztató résztvevőit és a fesztiválszervezőket videóüzenetben köszöntötte Rimas Tuminas, a Vahtangov igazgatója, aki azt fogalmazta meg, nagyon közel érzi magát a magyar Nemzeti Színház gondolkodásmódjához. Szintén üzenetben fejezte ki örömét a magyarországi bemutatkozás előtt Jean Bellorini, a marseille-i Théâtre National Populaire igazgatója és Valere Novarina francia rendező. Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója videóüzenetében többek között arról beszélt, hogy jelképes értékű az a Hamlet-előadás, amely a szemlén látható majd. A 230 éves kolozsvári színház több történelmi fordulója is ehhez a Shakespeare-műhöz kötődött, ő pedig most olyan produkciót rendezett, amelynek középpontjában a fiatalság igazságkeresése áll. 

Az idei találkozó földrajzi és műfaji értelemben egyaránt változatos kínálattal várja a színház iránt érdeklődőket. Tompa Gábor szokatlan megoldásoktól hemzsegő, merész újításokkal és képzettársításokkal dolgozó kolozsvári Hamlet-rendezése nyitja a nemzetközi előadássort, amely az egyik legmeghatározóbb orosz színházi műhely, a moszkvai Vahtangov Színház társulatának letisztult, a színészi jelenlétre koncentráló Háború és békéjével zárul a Nemzeti Színház Nagyszínpadán. A lengyel klasszikus, Stanisław Witkiewitz Egy kétfejű borjú metafizikája című művét hozza el a zakopanei Witkacy Színház, amely először mutatkozik be a MITEM-en. Visszatér Kijevből az Ivan Franko Nemzeti Dráma Színház társulata, ezúttal Dalolj, Lola, dalolj! címmel mutatnak be egy különleges produkciót, amelyet Heinrich Mann Ronda tanár úr című regénye és A kék angyal című film alapján Olekszandr Csepalov kortárs szerző írt meg. Újra láthatjuk az athéni Attisz Színházat is, most Ámor című költői kompozíciójukkal érkeznek. A Rigai Új Színház Ivan Goncsarov: Oblomov című művének színpadi adaptációját hozza el Budapestre. Szintén a Baltikumból, Litvániából érkezik a Klaipèda Drámai Színház Caravaggio élete nyomán készült előadásával, és egy másik litván társulat is vendégeskedik a MITEM-en: a vilniusi OKT/ Városi Színház az orosz kortárs szerző, Ivan Viripajev: Delhi táncát mutatja be. A Théâtre National Populaire és a La Criée – Théâtre national de Marseille koprodukciójában látható az egyik legjelentősebb francia kortárs színpadi szerző, Valère Novarina: Az Árnyak Játéka című költői darabja. Szintén visszatérő vendége a találkozónak a szentpétervári Orosz Nemzeti Drámaszínház (Alekszandrinszkij Színház), amelynek társulata ezúttal egy izgalmas social-fiction előadást hoz Budapestre, Ma 2016 -… címmel. Egy igazán különleges, antropológiai indíttatású Macbeth-feldolgozást láthatunk majd a Sardegna Színház, Teatropersona Társulatától Cagliariból, Szarajevóból pedig a Kamerni Teatar 55 előadását nézhetjük meg, amely Emlékszel még Doli Belre? címmel Emir Kusturica világára reflektál kortárs nézőpontból. A színházi találkozó műfaji szempontból is feszegeti a határokat, de ez már nem újkeletű jelenség. A cseh Drak Színház a nonverbális, bűvészmutatványok sorozatából felépített, Jiří Havelka és Marek Zakostelecký szerzőpárostól származó Georges Méliès utolsó trükkje című alkotással érkezik, amely a filmkészítés hőskorába repíti a nézőket. Ugyancsak a műfaji kínálatot színesíti a Vietnámból érkező kuriozitás, az AO Show, amely akrobatamutatványokat kombinál a kortárstánc és a színház kifejezőeszközeivel. A csemegének ígérkező produkciót a Fővárosi Nagycirkusz/Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Podmaninczky utcai sátrában több alkalommal is láthatja a közönség. A külföldi előadások mellett hazaiak is szerepelnek a fesztiválprogramban, ilyen lesz a Bozsik Yvette Társulat Bohóc kerestetik című, Matei Vişniec drámája nyomán készült adaptációja, illetve a Kaleidoszkóp – Hommage á Bartók Béla című rendhagyó est, amit az Idéző 1.84 kortárs-néptánc társulat, valamint Kiss-Balbinat Ádám és Szabó Marcell állított össze a zeneszerző műveiből.

Az alkotókat tekintve is impozáns a lista, köztük van például az egyik legjelentősebb európai rendező, a lett Alvis Hermanis, aki korábban is szerepelt már a találkozón, 2017-ben nagy sikerrel játszották Fekete tej című előadását. A görög színház doyenjét, Teodórosz Terzopuloszt a 2021 őszére halasztott MITEM-ről már ismerheti a közönség, az Aiasz, az őrület és az Alarme című produkciókból. Valószínűleg nem kell bemutatni a Vahtangov igazgatóját, Rimas Tuminast sem, akinek több előadása is óriási sikert aratott a korábbi években, ilyen volt például a 2017-es Jevgenyij Anyegin, a 2018-as Oidipusz király, a 2019-es Ványa bácsi. Valerij Fokin neve is minden bizonnyal ismerősen cseng a budapesti színházkedvelőknek, hiszen a MITEM-en látott rendezésein túl, a Nemzeti Színházban is dolgozott, 2016-ban mutatták be A krokodilus című Dosztojevszkij-adaptációját. A kortárs francia színház különleges alkotójának számít Valère Novarina, akinek ezúttal nem rendezése, hanem darabja szerepel a programban.

A francia szerző korábban a debreceni Csokonai Színházban vitte színre Képzeletbeli operett című művét, de vendégeskedett már a MITEM-en is, 2016-ban, a Nevek erdejében produkciójával. A jelentős színházi alkotók sorából nem szabad kifelejteni a kolozsvári színház vezetőjét, Tompa Gábort sem, akitől 2021 őszén láthattuk a Portugáliában színre vitt Godot-ra várva című darabot, ő világszerte ismert és elismert rendező, 2018-tól az Európai Színházi Unió elnöke. Az ukrán Dmitro Bogomazov is járt már a találkozón, 2019-ben két nagyszerű előadással, a Coriolanust és a Morituri te salutant című darabot is szerette a közönség. Nem először fordul meg magyarországi fesztiválhelyszínen Kokan Mladenović sem, a szerb rendező 2014-ben a POSZT-on a legjobb előadás díját nyerte el az újvidéki Opera Ultimával, legutóbb pedig a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiválján nyert díjat szabadkai rendezése, a Gusztáv a hibás mindenért. Természetesen érdemes megismerkedni a többi színházi alkotó, így a színházalapító lengyel Andrzej Stanisław Dziuk, a formabontó cseh Jiří Havelka, a sokoldalú lengyel Agata Duda-Gratz, a litván újító Oskaras Koršunovas, a francia „összművész” Jean Bellorini és a színház lényegét megszállottan kutató olasz Alessandro Serra munkájával is.

A Madách Nemzetközi Színházi Találkozó programját ebben az évben is színesítik különböző szakmai kísérőrendezvények, ahogy eddig már megszokhatták a színház iránt érdeklődők. 

A folyamatosan frissülő információkért látogassanak el a MITEM oldalaira >

https://mitem.hu/aktualis

https://www.facebook.com/mitembudapest

Fotó: Eöri-Szabó Zsolt

Ajánlott cikk

Magyarország első immerzív digital art kiállítása

Cinema Mystica május 13. – június 5. – Kristály Színtér Május 13. és június 5. …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás