FRISSS!!!
Home / Fesztivál / SZIN – beindul a harmadik nap 

SZIN – beindul a harmadik nap 

Az első két napon nagy érdeklődés mellett dübörgött a nyárzáró Szegedi Ifjúsági Napok, a következő napok sikere a programon biztos nem fog múlni.

„Az eddigi – teltházközeli – látogatószámból azt érzékeljük, hogy a hosszú, kihagyott idő után nagy az igény a fesztiválozásra” – mondta Kolonics Erika, a SZIN főszervezője. Kolonics elmondta, hogy bár az időjárás kicsit borongósabbra fordult, reméli, hogy a fesztiválozók kedvét ez nem rontja el. „Az elmúlt évek tapasztalata, hogy egy kis eső inkább egyfajta különleges feelinget ad a fesztiválnak és nem annyira ijesztő” – mondja a főszervező, hozzátéve, hogy azért természetesen felkészültek arra, hogy a felázott területeket vízmentesítsék és száraz borítást kapjanak.


Tehát jöhet a harmadik napi buliözön, a fellépők közt pedig a Follow the Flow, a Punnany Massif, a Halott pénz, CsakNekedKislány, Deniz, a New Level Empire, a Supernem, az Ivan and The Parazol. A SZIN harmadik napján robog be a Zenevonat Szuperkoncert az LGT sztárjaival, és egy kultúrtörténeti ritkaságot is hallgathatunk, ahol korunk egyik legvibrálóbb zenekara, a Carson Coma együtt zenél majd a nagy énekes-legendával, Korda Györggyel – igaz, csak egy szám erejéig.

Ajánlott cikk

Egyre több természetbarát híresség csatlakozik a #szabadbanszabadon mozgalomhoz

Több hazai híresség is meghallotta Litkai Gergely felhívását és csatlakozott a #szabadbanszabadon kezdeményezéshez. A humorista …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás