FRISSS!!!
Home / Galéria / VARIÁCIÓK EGY TÁRSULATRA

VARIÁCIÓK EGY TÁRSULATRA

  • Május 6. és 16. között lesz látogatható A következő keresztútnál című fotókiállítás a Stúdió „K” közelmúltban készült előadásairól.

Ritkán adódik alkalom arra, hogy egy társulatról és egy színpadról előadásokon átívelő lényegi benyomást szerezzünk, akár aprólékosan összehasonlítva az egyazon térbe megálmodott díszleteket és a benne játszó színészeket. Az idén 50 éves Stúdió „K” esetében most erre mégis lehetőség lesz: május 6-án nyílik a Kispont Galériában A következő keresztútnál címmel fotókiállítás, amelyen a színház közelmúltbeli előadásainak képeiből tekinthetünk meg egy válogatást.

A Ráday utcai színpadon láthattuk mostanában a Nerot egy szűk sárga dobozba zárva, a Heilbronni Katicát edzőteremben vagy éppen A Széplélek gigászi álomkastélyát. A mostani kiállításon egymás mellé kerülnek a jelenleg futó népszerű produkciók képei, így a teljesség igénye nélkül megelevenednek Hegymegi Máté, Jeles András, Horváth Csaba, Urbán András, Edvin Liverić, valamint a Stúdió „K” k2-vel közös előadásai is. Emellett láthatunk képeket a társulat egyik legnépszerűbb, de a színházon kívül játszódó produkciójáról, a Peer Gyntről is. A kiállítást május 6-án 18:00 órakor Tóth Réka Ágnes és Závada Péter költők nyitják meg, akik egyben egy-egy előadást íróként is jegyeznek a Stúdió „K”-ban. A válogatott képeket Vass László, Slezák Zsuzsa, Schiller Kata, Molnár Miklós, Doma Petra, valamint Gordon Eszter készítette. 

A Kispont Galéria megnyitója egy nagyobb, jubileumi eseménysorozat része, amelyet a Stúdió „K” a megalapításának 50. évfordulója alkalmából rendez. Ehhez kapcsolódóan beszélgetéseket és kiállításokat szervez a színház, május 25-én pedig a Stúdió „K” alapítója Fodor Tamás újraalkotja egykori emblematikus Élektra rendezését. Az eseménysorozat célja nem pusztán az emlékállítás, de az elmúlt félévszázad eseményeinek ütköztetése a kortárs tendenciákkal.

A fotókiállítással és az eseménysorozattal kapcsolatos további információkért keresse fel a Stúdió „K” Facebook oldalát: facebook.com/studio.k.szinhaz

facebook.com/studio.k.szinhaz

studiokszinhaz.hu

studiokszinhaz.jegy.hu

Ajánlott cikk

Tita Iacobellit pedig cserébe Budapest varázsolta el

Chilei művésznő játéka ejtette rabul a budapesti közönséget A Chayka című színházi előadás hatalmas sikert …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás