FRISSS!!!
Home / Galéria / Sokkoló beszélgetés meggyalázott, prostitúcióra kényszerített lányokról

Sokkoló beszélgetés meggyalázott, prostitúcióra kényszerített lányokról

  • Pokoljárás tiniként

Belegondolni is hátborzongató, mit éltek át azok a lányok, akik a ’90-es években a dunaszerdahelyi poklot járták meg. Képzeljünk el egy olyan világot, ahol reggel még megöleljük gyermekünket, elengedjük az iskolába, majd délután hiába várjuk haza, mert a nagyszünetben maroknyi férfi rontott rájuk, hogy aztán átcsempésszék őket a határon, hogy testüket meggyalázzák, kizsákmányolják, prostitúcióra kényszerítsék.

Durica Katarina volt a #nofilter – Nők, filter nélkül Köböl Anitával című rádiós podcast műsor legutóbbi vendége, aki elhozta magával a poklot.

„Missziómnak tekintem felhívni a figyelmet arra, hogyan és milyen körülmények között kényszerítettek lányokat prostitúcióra, zsákmányolták ki a testüket, és miként voltak képesek aztán ebből kitörni, hogy relatíve boldog életet éljenek ezek után. Én magam tinédzserként találkoztam a dunaszerdahelyi maffia munkásságának utózöngéivel, volt, amikor pár baráttal beültünk egy szórakozóhelyre, és a razziát lehajtott fejjel kellett végig néznünk. Számunkra ez akkor természetes volt, húsz évvel később már közel sem tekintem annak” – mondja Durica Katarina írónő, aki találkozott olyan lánnyal, akit alagsorba zárva, fájdalmak között kényszerítettek arra, hogy naponta többször közösüljön férfiakkal, de miután rátaláltak a rendőrök, képes volt talpra állni és új fejezetet nyitni az életében.

Az interjú megtekinthető itt:

 

Az interjúban Katarina elmondta: a benne dúló düh inspirálta arra, hogy utána járjon ennek a pokolnak és feltárja annak sötét bugyrait. A megrázó beszélgetés során a műsorvezető, Köböl Anita a könnyeivel küszködött.

„Előtörtek belőlem az érzelmek. Anyaként még szenzitívebben reagálok ezekre a történetekre, egyszerűen csontig hatolt bennem a fagyos borzalom és a féltés egyszerre. Nem tudtam kívül helyezkedni a beszélgetésen, hiába ez lenne a dolgom műsorvezetőként. Miközben beszélgettünk én is éreztem egy olyan elementáris haragot magamban, ami az értetlenséget és zaklatottságot mozgósította bennem. Csak az dübörgött a fejemben, hogyan képesek erre emberek?!” – árulja el a műsorvezető, aki arra is kereste a választ, vajon képesek-e ezek a történetek valóban hatni és változást előidézni a társadalomban.

Katarina döbbenetes válasza a videóból kiderül! A #nofilter – Nők, filter nélkül Köböl Anitával minden szerdán 19 órakor hallható a Spirit fm műsorán, csütörtökön 20 órától videós bővített formában megtekinthető Köböl Anita Youtube-csatornáján.

Ajánlott cikk

Melyik a legkomplexebb adózási kérdés a multinacionális vállalatok szerint?

Nyilvánosságra kerültek a 2020-as globális adóügyi felmérés eredményei 2016-hoz és 2018-hoz hasonlóan a tavalyi évben …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás