FRISSS!!!
Home / Címlap / Social Index – Melyik a magyarok kedvenc laptopja?

Social Index – Melyik a magyarok kedvenc laptopja?

Elárasztják laptopokról szóló tartalmakkal a magyar internetezők a fórumokat és a közösségi média oldalakat, az okostelefonokhoz hasonlóan ebben a témában is az operációs rendszerek osztják meg a közönséget. A SentiOne a netezők véleménye alapján készítette el a Laptop Social Indexet, amely a tavalyi évben született 38 183 online tartalmat vizsgálva rangsorolta a márkákat. Az adatok alapján nyertek az Apple termékek, hiszen a legtöbb pozitív beszélgetés a Macbookok kapcsán született, mellette az Asus és az LG márkák állnak még dobogón. 

A felmérés szerint az online térben az Apple Macbook a legkedveltebb laptop márka, 7777 social index pontszámmal, amely a második helyen álló Asus 2475 pontjához mérten kiemelkedően magas. Az is kiderült, hogy kiegyenlített arányban beszélnek a netezők az Apple két vezető laptopjáról, viszont a Macbook Pro termékekről kétszer annyi pozitív vélekedés jelent meg a tavalyi tartalmak között, mint a Macbook Air-ről. 

A Macbook kapcsán 18 ezer bejegyzés született, ebből 4900-ban jelenik meg az M1 chip, és ehhez kapcsolódóan volt a legtöbb elismerő tartalom is, a netezők a laptopok gyorsaságáról, jó teljesítményéről írtak leggyakrabban. Bár a SentiOne nem az eladások, hanem az interneten található publikus tartalmak száma és érzelmi töltete alapján emelte első helyre a Macbookot, sokat elmond a keresletről az is, hogy legnagyobb elérést generáló oldalak között megtalálható a Használtalma és az Almapiac.com Facebook oldal is.

Bár szinte egyenlő mértékben kapott hideget és meleget, azaz majdnem megegyezett a pozitív és a negatív tartalmak aránya az Asustól szóló internetes bejegyzések esetében, mégis kiharcolta magának a második helyet a tajvani márka. A főleg #gamerlaptop hashtaggel ellátott készülékek közül a legnépszerűbbnek a Zenbook Flip 13 bizonyult. Harmadik helyen az LG végzett, akik az LG Gram laptoppal kapcsolatos influencer együttműködéseikkel lettek népszerűek az online térben. A pozitív említések körül leggyakrabban a “könnyű”, a “hordozható”, a “munkához”, “tanuláshoz” szavak jelentek meg, de sokan beszéltek az online oktatásról is, amikor elismerően nyilatkoztak online az LG kapcsán. 

A márkákról szóló tartalmak elemzése során az is kiderült, hogy a magyar netezők imádnak laptop nyereményjátékokban részt venni. A legtöbb laptopról szóló bejegyzésnél ugyanis a legnagyobb elérést nyereményjátékok generálták.

 Az elemzés alapját a magyar internetezők portálokon, blogokon, fórumokon, közösségi média felületeken található tartalmai adták. A SentiOne azokat a 2021.01.01-2021.12.31 között publikusan közzétett online tartalmakat elemezte, melyben a laptopmárkák és a laptop, notebook szavak ragozott formái együtt jelennek meg. Az laptopmárkák rangsorát a social index mutatószám alapján határozta meg a SentiOne.

Ajánlott cikk

Mi a különbség a fogadás és a kaszinózás között?

Sportfogadók és szerencsejátékosok  A magyar emberek életének egyik népszerű kikapcsolódási módjaként a sportfogadások és a …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás