FRISSS!!!
Home / Galéria / Roma Hősök – V. Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál

Roma Hősök – V. Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál

  • Családok és harcok

A Független Színház Magyarország idén 5. alkalommal 2022. május 5-9. között rendezi meg nemzetközi színházi találkozóját. Évről-évre különböző roma társulatok érkeznek Budapestre, olyan előadásokkal, amelyeket a magyar közönség eddig még nem láthatott. Céljuk, hogy minél több történetet osszanak meg, és így megmutathassák a roma színház sokszínű értékeit. Az idei öt produkció – köztük cseh, ír, szlovák és két magyar – családi örökségeink témakörét, valamint a különböző generációk ellentmondásos tapasztalatait járják körbe. A témához kapcsolódva a fesztivál mottója „családok és harcok”.

A fesztivál középpontjában a család áll. Az idealizált, képkeretekből ránk mosolygó reklám-család helyett hús-vér kapcsolatok érzelmi labirintusa tárul elénk, ami megannyi csoda és harc helyszíne lehet, de a miénk. A programban szereplő színdarabok igen széles spektrumát mutatják be ennek a viszonyrendszernek, hiszen a család sokszor erőt, védelmet ad a külvilággal szemben, máskor viszont behatárolja lehetőségeinket és árnyékként vetül egész életünkre. 

Ízelítőül álljon itt a roma alkotók néhány felvetése: Miről mesélnek a színes kerámia békák Portugáliában az üzletek bejárata előtt és miként kapcsolódnak a cigánysághoz? Mitől különleges az ír travellerek élete, és miért nem áll ki a többségi társadalom mellettük még tragédiák idején sem? Miért sújtják a világpolitikai változások és a diszkrimináció nagyobb mértékben a (roma) nőket, mint a férfiakat? Hogyan őrizhetjük meg belső integritásunkat, és képesek vagyunk-e egymásba kapaszkodni szeretteinkkel, amikor körülöttünk minden széthullik a háborúban? Hogyan futhat be egy roma nő világraszóló karriert a 18. század második felében és tarthat a kezében hegedűt fakanál helyett?

A különböző művészeti ágakat – zene, irodalom, előadóművészet – ötvöző fesztiválprogram mindazokhoz szól, akik azért járnak színházba, hogy új világokat ismerjenek meg, és saját megszokott nézőpontjaikat is megkérdőjelezzék. Ezen az utazáson az idén 15 éves Független Színház Magyarország kalauzol minket. A társulat az évforduló alkalmából bemutatja az európai roma színháztörténet alapkövét: egy hiánypótló, digitális roma színházi gyűjteményt. Az ünnepélyes bemutatóra a nyitónapon május 5-én kerül sor. 

Az előadásokról röviden:

Békamesék / Frogtales

A Békamesék című punk opera énekelve, fájó humorral fűszerezve mutatja be egy család három generációjának életét, egy béka-metaforán keresztül. Portugáliában a kihelyezett kerámia békák jelzik, hol nem kívánatosak a romák. A darabban szereplő ’béka család’ azért harcol, hogy kitörjenek a nekik rendelt ’mocsárból’, és elfogadja őket a többségi társadalom. Sokat küzdenek és tesznek a kitörésért, generációról generációra egyre többet változnak, míg a legfiatalabb családtagnak sikerül: zenei tanulmányai révén sztárrá válni. Kérdés, hogy a siker mennyiben valódi.

Az előadás magyar nyelven és angol felirattal lesz látható. 

Író – Balogh Rodrigó és Illés Márton

Rendező – Balogh Rodrigó

Szereplők – Babindák István, Balogh Orsolya, Nemcsók Nóra, Oláh Norbert, Varga Dávid

Zene – Babindák István, Kovács A. Máté

Bemutató: 2022. május 5., 20:00

Helyszín: RS9 Színház, Színházterem, 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 9. 

Az előadást követően közönségtalálkozó az alkotókkal.

Gyászolt Írország? / Ireland Shed a Tear?

A Traveller Wagon Wheel Company előadása egy 2015-ös írországi tűzvész elmesélésén keresztül mutatja be, hogy a többségi társadalom és az ír állam hogyan viszonyul a travellerekhez a mai napig. A darab egyúttal emléket állít a Carrickmines-i tragédia tíz áldozata előtt: 5 gyerek és 5 felnőtt vesztette életét a telepen, köztük egy várandós anya. A tragédia megelőzhető lett volna. Ez számos kérdést vet fel a travellerek élethelyzetével és az állam ellentmondásos magatartásával kapcsolatban. Michael Collins, tizenhat éves fiával Johnnyval, dalok és versek segítségével meséli el milyen embertelen körülmények között kellett élniük a travellereknek, akiket a tűzvész után végképp földönfutóvá tettek.

Az előadás angol nyelven és magyar felirattal lesz látható. 

Írta: Michael Collins

Rendezte: Anthony Fox

Közreműködők – Michael Collins, Johnny Collins, Catherine Collins

Bemutató: 2022. május 6., 19:00; 

Helyszín: RS9 Színházterem, 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 9. 

Az előadást követően közönségtalálkozó az alkotókkal.

Mama/Dajori 

A cseh ARA Art társulat Mama című előadása négy generáció sorsán keresztül tárja elénk, mennyire igazságtalanul nagy terhet rónak a roma nőkre a történelem viszontagságai. Négy történet, négy korszak, különböző írónők tollából, személyes interjúk alapján. Az elsőben megismerjük a 2. világháború előtti Csehszlovákia ellentmondásos, de kiszámítható hétköznapjait, ezt követi a kommunizmus időszaka. A ’70-es években játszódó harmadik rész azt mutatja be, miként emelték ki erőszakkal a roma gyerekeket családjukból és helyezték őket állami gondozásba. Végül a záró történet a ’80-as években jogtalanul sterilizált asszonyok máig cipelt traumáit meséli el. A társulat ezzel az előadással próbálja felhívni a figyelmet a téma fontosságára egyúttal segíteni akar az áldozatoknak, hogy hozzájuthassanak kártérítésükhöz, mely 2022-től már törvényesen jár nekik. 

Az előadás cseh nyelven, magyar felirattal látható.

Rendező – David Tišer 

Előadja – Pavlína Matiová, Michal Žolták

Dramaturg – Líza Zima Urbanová

Zenekar: Roman Horváth, Milan Kroka, Tibor Žida

Bemutató: 2022. május 7., 18:00; 

Helyszín: RS9 Színház, Színházterem, 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 9.

Az előadást követően közönségtalálkozó az alkotókkal.

 

Roma Hősök koncert 

Szeretnétek bepillantást nyerni a hősök világába a zenén keresztül? Ha velünk tartotok, megtudhatjátok kiket látnak hősnek a hazai roma zenészek. Ha érdekelődtök a hősök világa iránt és részt szeretnétek venni egy utazásban, ahol a leghíresebb cigány zenészek műveit mutatjuk be, tartsatok velünk.

Zenekarvezető: Kovács A. Máté

Zenekar tagjai: Babindák István, Balogh Gusztáv, Sárközi Lili

Bemutató: 2022. május 7., 20:30; 

Helyszín: RS9 Színház, Színházterem, 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 9. 

Helver éjszakája/ Helver’s Night

A kassai Actor Színház a híres lengyel szerző, Ingmar Villqist Helver éjszakája című darabját hozza el fesztiválunkra. Az előadás Helver és Klára közös estéjét mutatja be az 1930-as évek Európájában, miközben körülöttük éppen polgárháború dúl. Ellentmondásosan szép és titkokkal teli kapcsolatuk az egyetlen kapaszkodó mindkettejük számára. A nő gondoskodik a mentális problémákkal küzdő férfiról, és miközben odakint forrong a tömeg, ők csapdába esnek biztos menedéknek tűnő konyhájukban. Fokozatosan egyre többet tudunk meg arról, kik ők, és mi köti őket össze valójában.

Az előadás szlovák nyelven és magyar felirattal lesz látható.

Író – Ingmar Villqist

Rendező -Anton Korenčí

Előadják – František Balog, Diana Semanová 

Díszlet – Silvia Korenčiová

Bemutató: 2022. május 8., 19:00; 

Helyszín: RS9 Színház, Színházterem, 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 9. 

Az előadást követően közönségtalálkozó az alkotókkal.

Czinka Panna – Boszorkánycsárdás / Czinka Panna- The Dance of the Witch

A Boda-Novy Barnabás által írt Czinka Panna – Boszorkánycsárdás című előadás a legendás női cigányprímás életét és bátorságát mutatja be. Panna nem félt szembeszállni a kor konvencióival, miszerint egy nő feladata a gyermekek nevelése és a háztartás vezetése. Tehetségének és földesúri támogatásnak köszönhetően virtuóz hegedűsként nagy karriert futott be, megalapította az első cigánybandát, pipázott és férfiruhában járt. A romantikus, autentikus zenével kísért darab azt a nőt mutatja be, aki évszázadokra meghatározta a magyarországi cigány zenét, és a roma kultúra meghatározó alakja lett. 

Az előadás magyar nyelven és angol felirattal látható.

Rendező – Boda-Novy Emília

Író – Boda-Novy Barnabás

Producer – Balogh Rodrigó

Szereplők – Babindák István, Baranyi Zoltán, Farkas Ramóna, Pásztor Máté, Vidák Béla

 

Bemutató: 2022. május 9., 19:00; 

Helyszín: RS9 Színház, Színházterem, 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 9.

Az előadást követően közönségtalálkozó az alkotókkal.

Tartsatok velünk idén is, hiszen tudjátok: „ A színház mindenkié!”

Jegyrendeléssel kapcsolatos információk itt érhetőek el.

A fesztivál az Európai Unió Kreatív Európa alprogram részfinanszírozásával valósul meg.
A fesztivált a Budapesti Ír Nagykövetség támogatja.

Az eseményt a Visegrád Fund, a Szlovák Intézet, a Cseh Intézet és a Bortársaság támogatja.

Roma Hősök program

A Független Színház Magyarország 2017 óta évente rendezi meg az Európai Unió első nemzetközi roma színházi találkozóját. A fesztiválon Európa számos országából mutatkoznak be roma társulatok, művészek. Ezzel felhívjuk a figyelmet a roma színház értékeire, roma közösségeink helyzetére, értékvezérelt emberek és drámai hősök kihívásait állítva a középpontba. A fesztiválokon előadott előadások alapján oktatási módszertant hoztunk létre, illetve workshopokokat, egyetemi tanári kurzusokat valósítottunk meg. A bemutatott alkotásokból Roma hősök címmel megjelentettük a világ első nemzetközi roma drámakötet-sorozatának első két kötetét, valamint az összegyűjtött kulturális értékekből digitális roma színházi gyűjteményt adunk át május 5-én.

Bővebb információk: independenttheater.hu 

Ajánlott cikk

Marco Rossi mostantól a Fresh Cornerből nyeri a lendületet

Marco Rossi a MOL Fresh Corner új arca – jöhet az olasz meló Marco Rossit …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás