FRISSS!!!
Home / Galéria / REMEK SZÍNÉSZEKKEL ÉRKEZIK A HÍRES AGATHA CHRISTIE-NOVELLA

REMEK SZÍNÉSZEKKEL ÉRKEZIK A HÍRES AGATHA CHRISTIE-NOVELLA

Agatha Christie legendás regénye kel újra életre Julian Jarrold (Jane Austen magánélete, Mr. Tűsarok) rendezésében, méghozzá olyan színészek közreműködésével, mint Toby Jones (Suszter, szabó, baka, kém, Az éhezők viadala), Andrea Riseborough (Birdman, Feledés), Kim Catrall (a Szex és New York Samanthaja) vagy Billy Howle (Az a nap a tengerparton). A háromrészes minisorozat, amelynek első epizódja december 7. szerda 21:00-kor debütál az Epic Drama műsorán, a szerelem, a csalárdság és a vágy egyetemes történetét meséli el friss, de korhű megközelítésben. Nézzünk néhány érdekességet az eredeti történettel és az adaptációkkal kapcsolatban!

A vád tanúja először 1925. január 31-én jelent meg egy ponyvamagazinban, évtizedekkel később pedig maga Agatha Christie színpadra is adaptálta. Tette ezt mindössze három hét alatt úgy, hogy többek között a befejezést is megváltoztatta – úgy érezte, színpadra egy sokkal teátrálisabb végkifejlet való. (Tudni kell, hogy A vád tanúja azon kevés műveinek egyike volt, amelyben az elkövető megússza a tettét, és akkoriban ilyen befejezéssel nem dívott ellátni egy színpadi művet vagy filmet.) Az új fordulatot imádták a kritikusok is, sőt 1995-ben a krimiírókból álló szervezet, a Mystery Writers of America minden idők 100 legjobb krimije közé választotta. 

Az első filmes változat 1957-ben készült el, Marlene Dietrich és Charles Laughton főszereplésével. 6 Oscar-díjra jelölték, köztük a legjobb film díjával, de Dietrich nem volt ott a jelöltek között, pedig még plasztikai műtétnek is alávetette magát a szerep kedvéért. Az alkotók ellenben mindent megtettek azért, hogy megmutassák Dietrich messze földön híres lábait, ennek érdekében írtak egy plusz jelenetet, amelyhez 145 statisztára és 38 kaszkadőrre, valamint 90 000 plusz dollárra volt szükség… 

A film tehát masszív siker lett. Agatha Christie azt nyilatkozta, hogy ez az egyetlen olyan adaptációja bármelyik művének, ami neki is tetszett. Hitchcock pedig többször hangoztatta, hogy az emberek azt hitték, hogy ő rendezte ezt a filmet. Kell-e ennél nagyobb elismerés?

Az Epic Dramán szerda esténként látható, BBC által gyártott minisorozat az első olyan mozgóképes változat, amely az eredeti novellát veszi alapul, emiatt a befejezése is más, mint amit sokan ismerhetnek. A produkció írójának, Sarah Phelps-nek nem volt egyszerű dolga, hiszen egy alig húszoldalas novellát kellett minisorozattá adaptálnia. Aprócska részletekből alkotta meg a karaktereket, kifejtette a kort, egy egész világot épített a történet köré. „Azt élveztem a legjobban, hogy kiélhettem a kreativitásomat és hozzátehettem magamat a forrásműhöz” – nyilatkozta. Szerinte az a legjobb az Agatha Christie-történetekben, hogy amellett, hogy fordulatos pszichológiai thrillerek, nagyon sokat mesélnek a korukról is, amelynek kihívásai a szereplőket gyakorta emberölésre késztetik. 

A vád tanújában is egy brutális gyilkosság hagy foltot egy szép londoni ház bársonyszőnyegén. Az áldozat az elbűvölő és gazdag özvegy, Emily French. Minden bizonyíték a rokonszenves fiatalemberre, Leonard Vole-ra mutat, akire az örökösnő a hatalmas vagyonát hagyta – legalábbis Emily elkötelezett házvezetőnője ezen meggyőződésével áll a bíróság elé. Vole rideg felesége is inkább árt a férfi ügyének. Hogy valójában ő ölte-e meg az özvegyet, vagy bizonyítani tudja ártatlanságát, december 7-étől kiderül az Epic Drama sorozatcsatorna műsorából. 

Ajánlott cikk

Mikor válik veszélyessé a horkolás?

50 000 ember lehet veszélyben Magyarországon Sok párkapcsolatot mérgezhet meg az, ha az egyik fél erősen …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás