FRISSS!!!
Home / Élet+Stílus / Életmód / Rákaptak a 30 év alattiak a magánegészségügyre

Rákaptak a 30 év alattiak a magánegészségügyre

  • Udvariasságot, gyorsaságot, alaposságot várnak a betegek

A magyarok több mint 80 százaléka igénybe vette már a magánegészségügyi rendszert, 10-ből 6-an az elmúlt egy évben fordultak meg a magánellátásban, a 30 év alattiak között pedig ennél jóval többen választották ezt az utat. Ennek ellenére a betegek szerint fontosnak tartott tényezők alapján már nem teljesített túl jól a szektor – derült ki az Ipsos felméréséből. A legtöbben vérvizsgálatért, fogászati vagy nőgyógyászati kezelésért mentek, szolgáltatót pedig még mindig az ár alapján választanak. A gyorsabb ellátás szintén fontos. A kutatásból kiderült az is, hogy a magyarok mikor tekintenek egy szolgáltatást betegbarátnak: a legtöbben az empátiát, udvariasságot, a gyorsaságot, a várakozás hiányát, és a rájuk szánt időt emelték ki. Ezek alapján pedig bőven van még tér a fejlődésre a szolgáltatóknál. A betegbarát projekt nevű új kezdeményezés azt szeretné bemutatni, mit tartanak a betegek fontosnak a magánegészségügyben. 

A magyarok döntő többsége, 83 százaléka vett már igénybe magánegészségügyi szoltátatást, ez a Közép-Magyarországon és Budapesten élők, illetve a magasabb státuszúak között jellemzőbb. A fiatalok pedig különösen nyitottak a magánellátás iránt, a 30 év alattiak körében már 96 százalékos az arányuk – derült ki az Ipsos közvélemény-kutató reprezentatív felméréséből, amelyet a betegbarát projekt számára készített. A betegbarát projekt célja egy olyan minősítési rendszer kialakítása, amellyel a betegek számára fontos paraméterek mentén lehet értékeli a magánegészségügyi szolgáltatókat. 

A kutatásból kiderült, hogy a koronavírus-járvány felerősítette a magánegészségügyi szolgáltatások iránti, évek óta fokozódó keresletet. A megkérdezettek közel kétharmada, 63 százaléka az elmúlt 1 évben, és ezen belül 49 százalék az elmúlt 6 hónapban fordult meg a magánegészségügyben. Azok között, akik az elmúlt 1 évben jártak magánellátásban már 83 százalékos a 30 év alattiak aránya. 

Udvariasság, gyorsaság, alaposság – ezeket várja a többség

„A magánegészségügy szárnyal, ennek ellenére eddig nem készült olyan átfogó felmérés, ami azzal foglalkozott volna, mire van szüksége leginkább a betegeknek, mi alapján választanak szolgáltatót és mit tartanak az ellátás során fontosnak. Azaz mitől lesz egy szolgáltatás betegbarát. A betegbarát projekt célja kettős: egyrészt a magánegészségügyi ügyfelek számára fontos tényezők alapján kialakítunk egy értékelési rendszert, amely visszajelzést ad a szolgáltatóknak a teljesítményükről. Ezek alapján pontosan látják majd, mit várnak el tőlük a páciensek és milyen szolgáltatásokat érdemes még fejleszteni. Másrészt az értékelési rendszer alapján, a betegbarátnak ítélt szolgáltatóknál a betegek is pontosan tudják, mire számíthatnak. A szolgáltatóválasztás így jóval átláthatóbb és könnyebb lehet” – mondta Vaszary Ádám, a betegbarát projekt tulajdonosa.

Vaszary Ádám hozzátette: „A kutatásból jól látszik, mikor mondanák a magyarok egy magánegészségügyi szolgáltatásra vagy szolgáltatóra, hogy betegbarát, betegközpontúan működik. Azaz, hogy a betegek mit tartanak fontosnak, milyen körülményekre vágynak. Fontos még hangsúlyozni, hogy itt a nem az ellátás orvosszakmai színvonalát mérjük. A betegbarát jelzőt ezek alapján a többség elsősorban a beteghez való hozzáálláshoz köti, amiben a beteg az első, és a személyzet kedvesen, udvariasan, empatikusan bánik vele. A megkérdezettek 38 százaléka a gyorsaságot, a várakozás hiányát, 20 százalék pedig a betegre szánt időt, az alapos, teljeskörű kivizsgálást jelölte meg.”

Azonban bőven van még tér a fejlődésre a magánszolgáltatóknál, ezeken a területeken ugyanis még a legmagasabb értéket mutató Emineo Magánkórház sem érte el az 50%-os értékelést, a vizsgált 30 darab top egészségügyi szolgáltató eredménye alapján pedig az elégséges szint közelében van mindössze az értékelés 35,5%-os mutatóval. 

Az ár és a szabad időpontok alapján választanak

A kutatásból kiderült az is, hogy a magánellátásban korábban részt vevők elsősorban az ár-érték arányt nézik, amikor szolgáltatót választanak, 28 százalékuknak ez a fő döntési szempont, míg 68 százaléknak ugyan nem ez a legfontosabb, de figyelembe veszi. Az elérhető időpontok a második helyre kerültek, lényegesen elmaradva a szolgáltatás árától: az elérhetőség a megkérdezettek 7 százalékánál volt a legfőbb döntési szempont, és 55 százalék vette figyelembe. A szolgáltató megközelíthetősége 49 százaléknak számít és mindössze 6 százaléknak ez a legfontosabb. 

Minden tizedik válaszadónál a személyzet hozzáállásán, illetve az alkalmazott orvosok személyén múlik leginkább, hogy melyik intézményt választja. Az interneten elérhető információkra pedig nagyjából 3-ból 1 válaszadó hagyatkozik, ők jellemzően a szolgáltató honlapját keresik fel. A létesítmény felszereltsége és az elérhető fizetési módok viszont az utolsó helyekre szorultak.

Fogászat az élen, az MR és a röntgen hátul kullog

Azok, akik vettek már részt magánellátásban utoljára leginkább vérvizsgálatokért vagy fogászati kezelésért mentek, ezeknek az aránya 39 és 38 százalékos. A top 10 ellátástípus közül a harmadik helyre a nőgyógyászat került, a megkérdezettek negyede, 25 százaléka utoljára ezt a vizsgálatot vette igénybe magánúton. Utána következik az ultrahangvizsgálat 15 százalékkal, majd a bőrgyógyászat és vizeletvizsgálat 14-14 százalékkal. Viszonylag kevesen választották a magánellátást a képalkotó vizsgálatokért, a röntgen és az MR aránya mindössze 8 és 6 százalékos volt. 

A nőknél egyértelműen a nőgyógyászat vezeti a toplistát: 46 százalékuk utoljára ilyen szakrendelésen járt magánegészségügyi ellátás keretében. 40 százalékuk pedig vérvizsgálatra, míg 35 százalék fogászati kezelésre ment. A férfiaknál a fogászat került az első helyre 41 százalékkal, utána pedig a vérvizsgálat és a bőrgyógyászat következik. 

A kutatásról

Az online kutatást az Ipsos végezte a 18-65 éves magyar lakosság körében, 1000 fő megkérdezésével. A minta reprezentatív nem, kor, településtípus és régió szerint. Az adatfelvétel ideje: 2022. szept. 26 – okt. 5.

A betegbarát projekt kezdeményezésről

A kezdeményezés célja a Magyarországon működő egészségügyi vállalkozások szakmai és gazdasági érdekképviselete, valamint ismertségének, elfogadottságának növelése. Ezenfelül a projekt, évi egy alkalommal díjazza a minősítési feltételeknek leginkább megfelelő egészségügyi vállalkozásokat, amelyek páciens, ügyfél- és betegközpontú szakmai hozzáállással és szolgáltatáskialakítással végzik egészségügyi ellátó tevékenységüket. További információ a betegbarat.hu weboldalon található.

OK

Ajánlott cikk

Izzófejű robot, fanatikus nagymama és céklapüré 

Animációs és rövidfilm szemle az Urániában  A Budapesti Metropolitan Egyetem végzős hallgatóinak legjobb munkáit először …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás