FRISSS!!!
Home / Galéria / Akadálymentesen hozzáférhetővé teszik látássérült emberek számára a Puskás, a musical január 26-i előadását

Akadálymentesen hozzáférhetővé teszik látássérült emberek számára a Puskás, a musical január 26-i előadását

Audionarrációval kísérve, azaz látássérült emberek számára akadálymentesítve mutatják be január 26-án az Erkel Színházban a Puskás, a musical című produkciót. Az előadás a Civilút Alapítvány, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) és a MusicalNeked Produkció együttműködésében valósul meg. A program nagykövetei Agárdi Szilvia látássérült előadóművész és Lengyel Zsófia látássérült kommunikációs szakember, parasportoló. Az előadásra a látássérült emberek kedvezményesen vásárolhatnak jegyet. 

A Civilút Alapítvány és a Puskás, a musical előadás szervezője, a MusicalNeked Produkció folyamatosan arra törekszik, hogy a Puskás Ferenc életét bemutató színházi előadást minél több ember számára elérhetővé tegye. Jószolgálati partnerként a Civilút Alapítvány többek között fogyatékossággal élő embereket láthat vendégül az egyes előadásokon. 

– Jószolgálati partnerként arra törekszünk, hogy a musical nyújtotta színházi élményt eljuttassuk azokhoz, akik akadálymentesítés nélkül nem élvezhetnék mindezt. Tavaly októberben a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével (SINOSZ) együttműködésben siket és nagyothalló emberek számára jelnyelvi tolmácsolással került bemutatásra az előadás. Most pedig az MVGYOSZ-szel közösen a látássérült emberek számára szeretnénk teljesebb színházi élményt biztosítani. Nagy öröm számunkra, hogy ebben ismét partnerünk a MusicalNeked Produkció   – mondta Ruttkay Réka, a Civilút Alapítvány elnöke. Hozzátette: az előadás népszerűsítésében Agárdi Szilvia látássérült előadóművész és Lengyel Zsófia látássérült kommunikációs szakember, parasportoló is részt vesz. 

A Puskás, a musical előadás január 26-án audionarrációval kerül bemutatásra. Az audionarráció lényege, hogy a narrátor „elbeszéli” a színpadon látható vizuális üzeneteket (testbeszéd, mozgás), hozzásegítve a látássérült nézőket a teljesebb élményhez. A vak és gyengénlátó emberekhez a narrátor által elmondott információ fej- vagy fülhallgatón keresztül jut el, így az ép látású nézőkkel együtt élvezhetik az előadást. A Puskás, a musical előadáson Tóth Cecília audionarrátor biztosítja az egyenlő esélyű hozzáférést a Tour Guide System rendszerén keresztül. 

– Mindig különleges atmoszférát teremt a színpadon, hogy a nézőtéren olyan emberek is ülnek, akik a Civilút jószolgálati partnersége nélkül talán nem tudtak volna eljönni az előadásra. Ez mindig új inspirációt, lendületet ad a színészeknek és a háttérben dolgozó kollégáknak is. Most is nagyon izgatottan várjuk, hogy a látássérült érdeklődők hogyan fogadják majd az előadást – mondta Szabó László, a Puskás, a musical producere.

Az audionarrációval kísért előadásra a vak és gyengénlátó emberek 35 százalékos kedvezménnyel válthatnak jegyet a MusicalNeked Produkció jóvoltából; a kedvezményre jogosító kuponkódot az MVGYOSZ tagegyesületeitől kaphatják meg. A jegyvásárlásra és a kupon érvényesítésére a https://puskasmusical.hu/ oldalon nyílik lehetőség. A szervezők ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a honlap nem akadálymentes, így a látássérült érdeklődők a jegyvásárláshoz kérjenek segítséget a tagegyesületüktől, vagy más segítőjüktől. 

– Az MVGYOSZ örömmel fogadta a Civilút és a MusicalNeked Produkció kezdeményezését, amellyel a látássérült embereket segítik hozzá a színházi előadás élményéhez. Ez is hozzájárul annak a célnak az eléréséhez, amely a szövetség mottója is: együtt formáljuk élhetőbbé a világot – mondta dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke.

Ajánlott cikk

Megmenekült a pusztulástól a Csobánka melletti Óratorony-szikla 

Értékmentés összefogással Minden érintett összefogásával és civil támogatással megmenekült a pusztulástól a Csobánka melletti Oszoly-szikla …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás