Programok

V4 szobrásztalálkozóval jön a 29. Ceredi Kortárs Nemzetközi Művésztelep és ArtPiknik

Az ArtColony Cered idén augusztusban is megrendezi a Ceredi Kortárs Nemzetközi Művésztelepet, melyet augusztus 10-én az összművészeti ArtPiknik zár majd. A kiállítások, tárlatvezetések, zenei és színházi előadások mellett egyebek között jazz koncert, házibuli, néprajzigyűjteményből összeállított kiállítás, illetve a művésztelep idei alkotásaiból nyílt tárlat gazdagítja majd a programot. Minderről Budapesten, a …

Érdekel

Az Only The Poets nyit Yungblud előtt 

Az Only The Poets jelenleg az egyik legizgalmasabb, legdinamikusabban növekvő brit banda. A readingi származású csapat tavaly Lewis Capaldi turnéján játszott, ősszel már saját európai headline turnéra indultak, most pedig először érkeznek Magyarországra, ugyanis ők melegítenek majd be Yungblud előtt június 9-én a Budapest Parkban.  Még egy ok, amiért izgatottan …

Érdekel

Magyar Nemzeti Múzeum: MÚZEUMOK MAJÁLISA

Múzeumi seregszemle május 25-26-án a Magyar Nemzeti Múzeumban és Múzeumkertben 27. alkalommal rendezi meg a Magyar Nemzeti Múzeum az ország legnagyobb múzeumi seregszemléjét, a Múzeumok Majálisát az ICOM Múzeumi Világnap alkalmából a hagyományok, szokások, örökség jegyében, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával. Közel 80 múzeum mutatkozik be és készül ajándékokkal, …

Érdekel

Netrisk: Horvátország és Olaszország szinte mindent visz

A legtöbben közvetlenül az utazás előtt kötnek biztosítás A hosszú hétvégékén – például a pünkösdin – jellemzően egy-egy várost látogatnak meg az utasbiztosítással külföldre utazók magyarok. Tavaly pünkösdkor átlagosan 5 napra kötöttek biztosítást 8800 forintért – derül ki a Netrisk összeállításából, amelyből kiderül az is, melyek a legnépszerűbb célországok.  Az …

Érdekel

Így lehet felismerni és távolról elkerülni a hamis Binance Launchpool tokeneket 

Egyre több felhasználó esik olyan csalók áldozatául a kriptotérben, akik hamis kriptovalutákat terjesztenek a decentralizált tőzsdéken, és ezeket úgy állítják be, mintha a Binance Launchpool ajánlatok részei lennének. A csalók „pre-sales” hirdetési kampányban, ideiglenesen létrehozott Telegram csoportokban és weboldalokon népszerűsítik az ajánlataikat, amelyeknek semmi közük a hivatalos Binance Launchpoolhoz. Felhasználóként …

Érdekel

Szuperprodukció érkezik Budapestre: június elsején nyílik meg a LUFILAND

Soha nem látott világpremier érkezik Budapestre. Június elsején nyílik meg a BOK csarnokban a LUFILAND szuperprodukció, amely 500 000 környezetbarát lufi felhasználásával hívja világkörüli utazásra a látogatókat. A 4000 négyzetméteres kiállítócsarnokban többek között az Eiffel-torony, a pisai ferde torony, a Nagy Szfinx és a Lánchíd lufiból épített épített másai is …

Érdekel

Babák, gyerekek, szülők és közösségek a Néprajzi Múzeum programkavalkádja központjában! 

2024- május 17. és 26. között a Néprajzi Múzeum pünkösdi tematikus tárlatvezetéssel, szülő-gyermek programmal a MÉTA-BABA foglalkozás részeként, zenével, játékkal és alkotással teli élménydús, ritmusrobbanással járó gyereknappal várja a látogatókat, miközben a közösségek hete rendezvénysorozathoz is csatlakozik. Május 17-én, pénteken délelőtt a MÉTA-BABA programsorozat következő foglalkozásán jelenlévő szülők kicsinyeikkel számos …

Érdekel

Rangos elismerést kapott a Budapesti Fesztiválzenekar új Eroica-lemeze

A Diapason francia zenei magazin értékes díjjal, havi ajánlásával jutalmazta a Fischer Iván dirigálta Budapesti Fesztiválzenekar legújabb, a Channel Classics kiadásában megjelent lemezét, melyen Beethoven harmadik, Eroica szimfóniája és a Coriolan-nyitány hallható.  A Diapason magazin kritikusai 2009-ben az „arany hangvilla” még értékesebb, éves díját ítélték oda a BFZ-nek egy Mahler-felvételért. …

Érdekel

Együtt futva, szívvel támogatva!

Nők az autista gyermekekért, és családjaikért Ha neked is a lábadban van az egyik női szupererőd, szeretsz futni, versenyezni, megmutatnád, hogy a futás lehet szívügy is, akkor a következő futásoddal Te is csatlakozhatsz a Nem Adom Fel Alapítvány „Fussunk nőként együtt, a fogyatékkal élők integrációjáért” kampányához, mely az ALDI Női …

Érdekel

Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően

A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett  A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a …

Érdekel