FRISSS!!!
Home / Élet+Stílus / Életmód / Pink tálcás gombával a mellrák ellen

Pink tálcás gombával a mellrák ellen

A csiperkegombát gyakran említik a rákellenes harc egyik eszközeként, mivel rendszeres fogyasztása segíthet megakadályozni a szervezetben lévő ösztrogénszint túlzott megemelkedését.  

A csiperkegomba ereje

A csiperkegomba rákellenes hatásáról elsőként az amerikai City of Hope intézet rákkutatója, Dr. Shiuan Chen írt. A csiperkegomba konjugált linolénsavat (CLA) tartalmaz, amely gátolja az aromatáz nevű, az emberi szervezetben természetesen előforduló enzim termelődését. Az aromatáz gátlásával a klimax utáni női szervezetben kevesebb ösztrogén termelődik. Az ösztrogén magas szintje pedig közvetlenül összefüggésbe hozható a mellrák kialakulásával.

Gomba pink tálcán

A GoPink kampány a mellrákra és annak megelőzésére kívánja felhívni a figyelmet a rózsaszín tálcára csomagolt gombával. A Bio-Fungi Kft. által 2012 óta évente megvalósuló kampány 2020-ban CSR Hungary díjat nyert “Közös ügy – közös felelősség” kategóriában, 2021-ben pedig a Magyar Marketing Szövetség Gyémánt díját CSR kategóriában.  

2021-ben a kampány bevételéből a budapesti Új Szent János Kórház és Szakrendelőt támogatták. Új partnerei között üdvözölhették akkor a Kifli.hu Kft.-t. A 2021-es kampány során több mint 8.000.000 forint gyűlt össze. A kórház vezetői a támogatásokból a Sebészeti Osztálynak vásároltak egy ún. Gamma kamerát, amely lehetővé teszi a melldaganatok, legkisebb a kamera a daganatok és elváltozások jeleit fokozottan érzékeli, ezáltal jelentősen növeli az észlelés valószínűségét – ellentétben a szokásos fotodiódákkal és félvezetőkkel ellátott szondákkal. 99,97%-os oldalárnyékolást biztosít a sugárforrások hibamentes észleléséhez és a markáns nyirokcsomók átlag feletti térbeli felbontását teszi láthatóvá.

“Meglepő adat, hogy az évi közel 8500 mellrák diagnózis nagyjából 10%-a 45 év alatti nők közül kerül ki, akik még nem kapnak meghívót népegészségügyi szűrésre. Ezért is tartjuk fontosnak felhívni a figyelmet a szűrésre. A vásárlóinkkal együtt már tavaly is jelentős összeggel tudtuk támogatni a kampányt és idén is ez az október egyik fő témája nálunk” – nyilatkozta Nagy Dávid, a Kifli.hu PR managere.

Ajánlott cikk

Játssz, nyerj, és csokizz! – Készülj a Civilúttal az Autizmus világnapjára!

A Civilút Alapítvány az Autistic arttal, a KockaCsokival és az Autisták Országos Szövetségével összefogásban nyereményjátékkal …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás