FRISSS!!!
Home / Szórakozás / Kiállítás / Őszi Nyílt Nap a HEROSZ Budapesti Állatotthonban

Őszi Nyílt Nap a HEROSZ Budapesti Állatotthonban

A HEROSZ Budapesti Állatotthon október 5-én, 10.00 – 15.00 óra között tárt kapukkal vár minden két és négylábú érdeklődőt, hogy az Állatok Világnapja alkalmából idén is bárki megismerkedhessen az gazdira váró védencekkel és az állatotthon munkatársainak felelősségteljes munkájával. 

A szervezők ezúttal is számtalan érdekes programmal várják a látogatókat. A kutyusokat lehet sétáltatni, a cicákat simogatni, és a kisállatok gondozására, nevelésére vonatkozó kérdésekre is választ kaphatunk. Lesz fleshagility és szolgálati rendőrkutyás bemutató, állatorvosi és fizioterápiás tanácsadás és ingyenes kutyakozmetika. A négylábúak szépségversenyre is benevezhetnek.  A kilátogatókat büfé várja házias ízekkel, és nem marad el a garázsvásár és a tombola sem, melynek bevételét az állatotthonban lakó kutyák, cicák, valamint egyéb állatok életkörülményeinek javítására fordítják a szervezők.

A legkisebbeket ingyenes lovaglás és gyereksarok várja.

A rendezvény reggel 10 órától délután 15 óráig áll nyitva az érdeklődők előtt, Budapest XXII. kerületében, a Brassói és Nyél utca találkozásánál.

A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt!

További információk a Nyílt Napról és az állatotthonról és lakóiról: https://www.facebook.com/heroszbudapestiallatotthon/

https://www.facebook.com/events/743362909467752/

Ajánlott cikk

Egyre több természetbarát híresség csatlakozik a #szabadbanszabadon mozgalomhoz

Több hazai híresség is meghallotta Litkai Gergely felhívását és csatlakozott a #szabadbanszabadon kezdeményezéshez. A humorista …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás