FRISSS!!!
Home / Címlap / Óriási fejlődési lehetőség a hazai faktorálásban 

Óriási fejlődési lehetőség a hazai faktorálásban 

  • Digitális fejlesztésével állna a növekedés élére a BÁV Faktor 

Az elmúlt 1,5-2 évben érezhetően hosszabbodtak a fizetési határidők. Kis- és középvállalkozások széles köre számára ez komolyan hátráltathatja a likviditás fenntartását. Többek között ennek elkerülése érdekében indított egy új fejlesztést a BÁV Faktor. A teljes faktorálási folyamat immár online intézhető az újonnan bevezetett Flexibill elnevezésű fintech megoldásnak köszönhetően, ráadásul a hagyományos megoldáshoz képest jóval hamarabb kapja meg számlája megállapított ellenértékét az ügyfél. A cég ezzel is szeretné kihasználni a piacban meghúzódó növekedési potenciált, az ugyanis hatalmas.

Magyarországon a vállalkozások közel 60 százalékára jellemző, hogy egyéb kikötések nélkül belemegy a fizetési feltételek enyhítésébe, amely arány európai összevetésben kifejezetten magasnak mondható – mutat rá az MNB egy korábbi elemzése. A járvány és annak nyomán a bekövetkezett gazdasági visszaesés hatására ráadásul ágazatok egész sorában a fizetési morál mérséklődését lehetett tapasztalni. A Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) 2021 első félévéről készített kutatása szerint például a társaságok 64 százalékának akad legalább egy olyan üzleti partnere, amely késedelmesen fizetett.

Ezzel párhuzamosan – a BÁV Faktor piaci visszajelzései alapján – a fizetési határidők növekedése is érzékelhető volt az elmúlt 1,5-2 évben. Kis- és középvállalkozások (kkv) például multinacionális cég beszállítójaként rendszeresen találkoznak 90 napos fizetési határidőkkel. Ez pedig mikrocégek tömegeinek a létét nehezíti. A hosszú, akár 3 hónapot meghaladó fizetési határidők az FMCG szektorban jellemzőek, míg 30-90 nap közöttiek az építőipar,a gép- és könnyűipar, illetve egyes szolgáltatások esetében gyakoriak.

„A pandémia alatt a kkv-k érzékelhetően nagyobb hangsúlyt fordítanak a likviditási helyzetük folyamatos fenntartása. Ebben jelentős szerepet kaphat a jövőben a kereskedelmi faktoring. Amennyiben az Európai Uniós számokat vesszük alapul, akkor a jelenlegi szintekhez képest a hazai faktorálás kiugróan nagy piaci növekedési lehetőség előtt áll. Ehhez hasonló fejlődési potenciált a honi pénzügyi ágazaton belül nem igazán találni. Ennek kiaknázásához azonban szükség van arra, hogy a faktorházak olyan termékfejlesztésekkel, innovációkkal álljanak elő, amelyek segítségével a szolgáltatás a cégek számára gyorsan, könnyen és ügyfélbarát módon elérhető” – hangsúlyozta Rátkai Tamás, a BÁV Faktor vezérigazgatója.

A KSH friss számai szerint jelenleg Magyarországon mintegy 520 000 társas vállalkozás működik. Ebből alig 5 000 faktorál. Az Európai Központi Bank egy friss összesítése szerint viszont az uniós vállalkozások mintegy 9 százalékánál finanszírozási forrásként a faktoring megoldásként jön szóba. Ezt alapul véve a hazai növekedési lehetőség igencsak tetemes, hiszen az uniós számok alapján itthon reális esély van arra, hogy egyre több társaság igénybe vegye ezt a szolgáltatást.

A fejlődésnek vannak is jelei 2020-ban – a megelőző évihez képest – 23%-os növekedés után, összesen 3225 milliárd forint volt a teljes faktorált hazai forgalom. Idén minden esély megvan a további előrelépésre, hiszen a 2021 első félévben a faktorált forgalom elérte az 1660 milliárd forintot, ami a tavalyi teljesítményt kereken 10%-kal haladja meg1.

Többek között a faktorálás általános hazai alkalmazása érdekében indított egy új informatikai fejlesztést a BÁV Faktor Flexibill néven. Az új fintech megoldás eredményeként november végétől a cégek az ajánlatkéréstől a szerződéskötésen át a folyósításig a teljes folyamatot online felületen intézhetik. Így gyorsabb, átláthatóbb és hatékonyabb az ügyintézés, ráadásul nem kell ügyfélszolgálatot személyesen felkeresni. A Flexibillnek köszönhetően a számla megállapított ellenértéke néhány napon belül a vállalkozás számlájára kerül, míg hagyományos ügyintézés mellett ez a folyamat akár 2-3 hetet is igénybe vehet. Ez az úttörő digitális faktoring megoldás azt eredményezheti, hogy a BÁV Faktor piaci pozíciója is tovább erősödhet a Flexibill révén.

Ajánlott cikk

Közös dicsőítésre hív az Ez az a nap! a nemzet új stadionjába, a Puskás Arénába

Július 23-án kerül megrendezésre az eredetileg 2020-ra tervezett nagyszabású felekezetközi zenei esemény a budapesti Puskás …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás