FRISSS!!!
Home / Galéria / Nyárzáró Roller Disco a Sirály sétányon

Nyárzáró Roller Disco a Sirály sétányon

Budapesten egyre többen fedezik fel újra a görkorcsolyázás élményét. Azonban még mindig kevés az olyan tér és utca, ahol felhőtlenül lehet róni a köröket, pedig az erre való igényt mi sem igazolja jobban, mint az, hogy a Budapest Tuningra a 84 közül három pályázat is érkezett a témában. Augusztus 27-én egy estére görkoris diszkóvá alakul a Sirály sétány a MOM Kulturális Központ előtt – zenével, fényfestéssel és oktatással. 

A Budapest Roller Discot három hazai görkoris közösség valósítja meg a Budapest Tuning pályázat keretén belül; a szervezők célja, hogy akár teljesen kezdők is becsatlakozhassanak a programba, melyet korcsolyabérléssel és egy alapozó workshoppal is támogatnak. DJ Suhaid és HuskyJoe 17:00 órától egészen 22:00 óráig pörgetik majd a lemezeket, gondoskodva az autentikus kerékalávalóról. 20:30-korSkatedance bemutatót tartanak a budapesti kétsoros görkoris kultúra képviselői – tőlük is lehet majd lépéseket ellesni. Az este további különlegessége lesz a szomszédos MOM Kulturális Központ homlokzatára és a Gesztenyés-kert lombjaira vetített fényfestés. Aki tehát szereti a jó zenét, a mozgást és a jó arcokat, annak mindenképp ott a helye augusztus utolsó szombatján a szabadtéri Budapest Roller Discoban! A program ingyenes.

PROGRAM

17:00-19:30 DJ Suhaid
19:30-22:00 DJ Husky Joe
20:30-től Skatedance bemutató a budapesti kétsoros görkoris kultúra képviselőitől
Bővebb infó az eseményben:  https://fb.me/e/29vXns4XQ

A Budapest Roller Disco a Budapest Tuning program keretében, a Budapest Brand nZrt-vel együttműködésben valósul meg.

Ajánlott cikk

Emeld új szintre a szerelmi vallomást Budapest legexkluzívabb luxusszállodájában

Íme a Matild Palace Valentin-napi ajánlata Exkluzív Valentin-napi Matild Cabaret előadással, a Michaelin Guide által …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás