FRISSS!!!
Home / Galéria / Nőügyek miatt veszett össze G.w.M és nagybátyja, LL Junior

Nőügyek miatt veszett össze G.w.M és nagybátyja, LL Junior

  • Cenzúrázza gyerekei előtt régi dalait

G.w.M-et és LL Juniort nem csak a rokoni szálak köti össze, hanem a munka is. Már a második közös dalukat adták ki együtt, ami ismét a csúcsra juttatta őket. Bár már hosszú évek óta követik egymás munkásságát, csak néhány évvel ezelőtt, egy véletlen találkozás alkalmával derült ki, hogy rokonok. A két rapper most nőügyek miatt ugrott egymásnak.

G.w.M, azaz Varga Márk ismét a csúcsra jutott legújabb – nagybátyjával, LL Juniorral közös – dalával, amiben a két rapper egy nő miatt kapott hajba, természetesen csak a klipforgatás kedvéért. „Ez egy életszerű dolog, mindkettőnknél nagy a duma, nagy az ego, lemodelleztük, hogy mi lenne ha…” – mesélte nevetve G.w.M, aki az első pillanattól fogva bízott benne, hogy az új daluk hamar sláger lesz. „Mind a ketten sejtettük, hogy az ’Ez a lány’ című dal TOP1 lesz. 22 óra alatt kerültünk a magyar Youtube lista első helyére, ami még a korábbi közös dalunk, a ’Genetika 1.0’ sikerét is túlszárnyalta.

Ez azért is nagy öröm számunkra, mert egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány magyar előadó tud a TOP1-ig felmenni” – meséli büszkén Varga Márk, aki a rajongói szeretetének, és a Jóisten áldásának tartja, hogy minden új dalával az első helyen köt ki a videó megosztón. A rapper rengeteget dolgozik azért, hogy a rajongóit boldoggá tegye. Idén nyáron pihenés helyett koncertről-koncertre járt. „Hónapok óta meg sem állok. Heti hét bulim volt az elmúlt időszakban. Előfordult, hogy 20-25 ezer ember jött el a koncertemre, de volt olyan fellépésem is, ahol a kerítésen túl több ember volt, mint bent”- folytatta G.w.M, aki újabban rap mellett énekléssel hódít dalaiban. Az új dalában pedig roma nyelven rappelt.

„A roma betétben Junior segített nekem. Nagyon sokat értek roma nyelven, de valójában nem beszélem, ezért most gyorstalpalót kellett vennem Juniortól, de azonnal a magaménak tudtam és a rajongóknak is nagyon tetszett.” A huszonnégy éves rapper már több mint 10 éve ontja magából a slágereket. Eleinte szókimondó stílusú, trágár szövegeket írt, viszont mióta kétgyerekes apa lett, azóta igyekszik jó példát mutatni a fiataloknak. „Öt-hat évvel ezelőtt a hazai rap zene teljesen másról szólt.

G.w.M életében először szólalt meg roma nyelven

Mostanra már én sem azt képviselem, amit régen, de attól én még legbelül ugyanaz vagyok, viszont már nem káromkodom annyit. Ha leülök egy dalt írni, mindig előjön belőlem ’King-Kong’, de már nem mindig azt írom le, amit gondolok” – mesélte Márk, és hozzátette: tudatos volt ez a váltás, hiszen felelősséggel tartozik azokért a gyerekekért és fiatalokért, akik a dalait hallgatják. „Ha valaki a reflektorfényben áll, az egy hatalmas felelősség. Én abból merítek erőt, hogy belőlem merítenek erőt, de sokaknak én vagyok a példaképe. Ez nagyon nagy dolog. Rájöttem, hogy mekkora felelősség nehezedik a vállamra, ezért muszáj jobban odafigyelnem arra, hogy miről írok” – mondta a rapper és hozzátette: egyelőre a gyerekeinek sem engedi meg, hogy a régi dalait hallgassák.

G.w.M és LL Junior csak nemrég tudták meg, hogy rokonok

Ajánlott cikk

’56 falun – Történelem és mindennapok vidéken

október 23-24. Sokat tudunk az ’56-os forradalom budapesti eseményeiről, de ismerjük-e a vidéken lezajlott eseményeket? A …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás