FRISSS!!!
Home / Galéria / Nine /Kilenc – sajtótájékoztató és közönségtalálkozó

Nine /Kilenc – sajtótájékoztató és közönségtalálkozó

Már déltől kígyóztak a sorok kilencedik hónap kilencedikén a Budapesti Operettszínház főbejárata előtt. Kíváncsi és izgatott nézők, a műfaj rajongói – szám szerint 400 fő-, akik mind a Nine/Kilenc közönségtalálkozójára érkeztek a fővárosból és a különböző vidéki városokból: Sopronból, Kecskemétről, Győrből, Pécsről, Siófokról, Egerből, Zalaegerszegről, Kaposvárról, Kőszegről és az ország legkülönbözőbb pontjairól. Ők mindnyájan azon nyereményjátéknak a győztesei voltak, amelyre a színház épületében vagy a Nagymező utcai teátrum előtt készült fotókkal nevezhettek a jelentkezők még júniusban. A beérkezett fotókat a színház előcsarnokában lévő interaktív kivetítőkön a közönség a jövőben is megtekintheti. Nyíregyházáról harmincheten érkeztek, köztük Maroda Béláné Margitka, aki saját készítésű, gyöngyből fűzött rózsával ajándékozta meg Kiss-B. Atilla főigazgatót, emellett egész éjszaka a gyöngyökből fűzött 9-es kitűzőkön dolgozott, amelyeket meglepetésként osztott szét az esemény után a művészeknek és a teátrum dolgozóinak. A boconádi nézők Nine feliratú pólókkal, 9-es számmal díszített lufikkal és transzparensekkel készültek a különleges eseményre.

Fotó: Juhász Éva

A közönséget és a sajtó képviselőit nem mindennapi látvány fogadta: a Nagyszínpadon a Nine monumentális díszletében várta őket az előadás valamennyi sztárja a darab lenyűgöző jelmezeiben, valamint az alkotók. Indításként felcsendült a Vágyom itt lenni című dal a Guido szerepét alakító Szomor György előadásában, akinek a dalok magyar fordítását is köszönhetjük.

Kiss-B. Atilla Főigazgató a színpadon köszöntötte a nézőket:

„Egy egészen rendhagyó, közönségtalálkozóba ágyazott sajtóeseménnyel indítjuk el a 2021-2022-es évadot. Nem számolom már, hogy hány türelempróbát álltak ki Önök, álltunk ki mindannyian, a lényeg az, hogy itt vannak, itt vagyunk, és már alig kell párat aludnunk a Budapesti Operettszínház új bemutatója, Arthur Kopit – Maury Yeston: NINE, magyarul KILENC című nagyszabású Broadway-musical budapesti ősbemutatójáig. Mint látják, még soha ennyi primadonna lépcső nem sorakozott a Budapesti Operettszínház színpadán, mint most. Kell is, hiszen ebben a darabban nem csak prima, hanem secunda, terca, quarta, quinta, sexta sőt settima donna is szerepel, egyik sem kevésbé fontos Guido Contini életében, mint a másik.

Ha a hármas szereposztást figyelembe vesszük, akkor azt is elmondhatjuk bátran, hogy még soha ennyi musical-sztár hölgy nem szerepelt egy produkcióban, mint most. És ha még azt sem tévesztjük szem elől, hogy Németh Anikó jelmezei személyre szabottan készültek művészeinkre, akkor az is állítható, hogy soha ekkora jelmez-parádé még nem vonult fel ezen a színpadon, mint ebben a produkcióban. Látni fogják, hogy egyedi alkotású jelmezeink sorra megállnák a helyüket sokak szerint akár a Vogue magazin címlapján is.

  1. hó 9.-ére időzítettük a Kilenc című produkció sajtóeseményét, közönségtalálkozóját.

Azt tartják, hogy a 9-es a jó, a jóság száma, a kilences megtanít arra, hogy rá merjük bízni magunkat a sors, az Univerzum, az Isten, az angyalok (kinek-kinek a hite szerinti) útmutatására. A 3×9 az 27, és ha 27 két számjegyét, a 2-t és a 7-et összeadjuk, az is kilencet ad.

Bízzunk benne, hogy mától minden jóra fordul, és akadályok nélkül megtarthatjuk előadásainkat, Önök pedig itt ünnepelhetik sztárjainkat az Operettszínház nézőterén!

Érezzék otthon magukat a 2021-2022-es évadban is a Budapesti Operettszínházban!”

Fotó: Art&Lens Photography

Balázs Zoltán rendező arról beszélt, hogy: „Én egy szabálytalan fickó vagyok, igyekszem ebből a szabálytalanságból erényt kovácsolni, és olyan alkotótársakkal körbevenni magam, akik ezt a szabálytalanságot meghosszabbítják, és megpróbálnak ennek a motorizációs energiának és fordulatszámnak megfelelve önálló személyiséggel alkotótársaimmá válni. Az Operettszínház társulatának tagjai fölvették a tempót, nagyszerű kondícióban vannak, és alig várják, hogy Önöket meglepjék ezekkel a nagyon különleges dalokkal és természetesen magával a történettel, ami Fellini szellemiségéhez lesz hű.”

Fotó: Juhász Éva

Bolba Tamás karmester úgy fogalmazott: „Maury Yeston a musical világ egy kulcsfigurája, ha utána olvasunk az ő megnyilvánulásainak, akkor őt állítólag tíz évesen a My Fair Lady ragadta magával, mint színházi élmény, és ez olyan erős benyomást tett rá, hogy gyakorlatilag gyerekkora óta a színházi zene és a színház által szcenírozott muzsikaszerzés végig kísérte az életét. A Yale Egyetem professzorának elmondása szerint a Titanic volt az első olyan musical, amit a neve fémjelezett. A Nine-Kilenc musicalben gyakorlatilag minden dal más karakter, a szvingtől kezdve a latin diszkóig, a klasszikus recitativóig mindenféle zenei stílus megjelenik. Egy végtelenül színes, élvezhető, jól játszható musical.”

Fotó: Juhász Éva

A sajtóesemény szerencsés résztvevői megtudták, a budapesti ősbemutató egyedülállóságát fokozza, hogy a Broadway-mű zeneszerzője, Maury Yeston hozzájárult a budapesti előadás bővített zenei anyagához, ennek köszönhetően az operettszínházi előadásban hangzik el majd először, ráadásul magyarul a Nine-Kilenc filmváltozatának három ikonikus slágere, a Cinema Italiano, a Take it All és a Guarda la Luna. A musical történetének – éppen évfordulós! – 40 éve alatt ez a három dal csak és kizárólag most fog színpadon felcsendülni, eddig csak a filmváltozatban volt hallható. Maury Yeston zeneszerző gratulált Bolba Tamásnak a három extra-dal meghangszereléséért. A Cinema Italianot Auksz Éva énekelte, a Guarda la lunat Ullmann Zsuzsa, a Take it All pedig Nádasi Veronika előadásában csendült fel az eseményen -először magyar színpadon! Izgalmas és humoros, máskor pedig megható kulisszatitkokról meséltek a művészek, a műsorban elhangzott a Nem tudom megcsinálni ezt a filmet című sláger Homonnay Zsolt előadásában, valamint Füredi Nikolett és Dolhai Attila csodálatos duettje a Most még rejtély is.

Fotó: Art&Lens Photography

A színpadi esemény után a művészek dedikálókártyákkal várták a közönséget, valamint közös fotózással a Nine/Kilenc fotófal előtt vagy a teátrum patinás előterében. Az esemény hatásáról meséljenek a nézői vélemények: „Nagyon köszönjük a meghívást a Nine sajtótájékoztatójára, fantasztikusan jó volt, más érzés ezek után várni a premiert!” „Egy álom valóra válásával felérő feledhetetlen élmény volt!” És folytathatnánk a sort…. Nézőink saját fotói azóta is folyamatosan érkeznek a Budapesti Operettszínházba!

Találkozzunk a Nine-Kilenc budapesti ősbemutatóján, szeptember 24-én, 25-én és 26-án!

Jegyek: http://www.operett.hu/index.php?inc=musor&menuId=19

További fotók az eseményről: http://www.operett.hu/index.php?inc=kepgaleria&kId=500

Ajánlott cikk

Rekordnevezés a Hypewriteren

Október 5-én dől el, ki nyeri a 10.000 eurós fődíjat Lezárult a Hypewriter, nemzetközi sorozatötlet …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás