FRISSS!!!
Home / World / Nemzetközi Improvizációs Hegedűverseny

Nemzetközi Improvizációs Hegedűverseny

2019. december 7-én és 8-án zajlik az első, Roby Lakatos Alapítvány által meghirdetett nemzetközi improvizációs hegedűverseny, amely a világhírű magyar művész nevét viseli. A zsűriben, Nadia Menuhin elnökletével, a hazai zenei élet prominensei foglalnak helyet: Roby Lakatos mellett Oláh Vilmos hegedűművész, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész és Vásáry Tamás zongoraművész, karmester. A verseny fővédnöke Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, védnöke Dr. Ragány Misa, az EMMI előadóművészeti főosztályának vezetője. 

A megvalósulását tekintve abszolút 21. századi nemzetközi versenyhez hasonló kezdeményezést még nem hívtak életre hazánkban. A zsűri az improvizációs készséget és technikát értékeli majd, amelynek előfeltétele a hangszeres tudás. A versenyzők a legnagyobb közösségi portálon kapják meg Roby Lakatos felhívását, amelyben a rövid szöveges bevezetőt követően a művész interpretációjában elhangzik az a dallam, mely a verseny improvizációs alapját képezi majd. Erre a motívumra készíthetnek minimum 2, maximum 5 perces videós demóanyagot a jelentkezők. A hivatalos oldalra feltöltött produkciókból hat döntőst választ ki a zsűri, kettőt pedig a portál látogatói. A jelentkezés és a részvétel ingyenes, ám a helyezettek, tudásuk fejlesztésére, pénzdíjat is nyernek: az első díjas 5000, a második 3000, a harmadik 1000 eurót fordíthat zenei tanulmányaira. 

A döntőnek a Hagyományok Háza ad otthont december 7-én és 8-án. A versenyt a 19 órakor kezdődő nyilvános gálaest zárja a győztesek produkcióival, a műsort vendégzenekar, Ferenczy György és az első pesti rackák nyitja.

Roby Lakatos 2018-ban alapítványt hozott létre, melynek célja a fiatal tehetségek mentorálása. Karriertörténetében meghatározó szerepet játszott az értő szakmai figyelem, így nemcsak hegedűművészként, de személyes érintettsége okán is fontosnak tartja a felnövekvő generációk fejlődésének és érvényesülésének segítését. A Roby Lakatos Alapítvány támogatni kívánja azokat a tehetséges gyerekeket, fiatal muzsikusokat, akiknek a zene jelenti az önmegvalósítást. E törekvés égisze alatt zajlik az első nemzetközi hegedűverseny, amely ugyan improvizációs versengés, mégsem a dzsessz műfajra épül. „A szabad megvalósítás a zenei szabadságot hivatott jelképezni – hangsúlyozza Roby Lakatos. – Bármilyen stílusban improvizálhatnak, a lényeg a saját hang és a gondolatok.” A decemberi döntőn egy szabadon választott és három kötelező darabot kell majd eljátszaniuk kísérőzenekarral a versenyzőknek. A részletes kiírást a verseny hivatalos oldalán teszik közzé.

Roby Lakatos a brüsszeli Les Ateliers de la Grand Ile színpadán eltöltött tizenkét éve alatt alakította ki egyéni stílusát, amely a klasszikus zenét, a cigányzenét és a dzsesszt ötvözi. A klub vendégkörét rendszeresen gazdagították a nemzetközi zenei élet hírneves képviselői, így találkozott és kötött barátságot sokak mellett Jehudi Menuhinnal, akinek lánya, Nadia Menuhin, apja azonos szellemisége okán is vállalta a budapesti verseny elnökletét.

A belgiumi évek után egy New York-i menedzseriroda, a Columbia szervezte Roby Lakatos koncertjeit, ekkor vette szárnyára a nemzetközi hírnév. Hosszú ideje szerte a világon fellép, lemezfelvételei közkedveltek az igényes zenét kedvelő közönség köreiben. 2004-ben vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést a magyar kultúra, azon belül a cigányzene terjesztéséért, 2007-ben munkássága elismeréseként az Érdemrend tisztikeresztjével is kitüntették. 

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, a verseny fővédnöke kiemelte: „A Roby Lakatos Nemzetközi Improvizációs Hegedűverseny azon programok közé tartozik, amelyek lehetőséget adnak új tehetségek felfedezésére, valamint segítenek abban is, hogy zeneművészeti értékeinket népszerűsítsük és zenei kulturális értékeinket továbbörökítsük.”

Ajánlott cikk

Idén nyártól Orlando Bloom a Staropramen új márkanagykövete

A Molson Coors Beverage Company bejelenti, hogy Orlando Bloom színész és UNICEF jószolgálati nagykövet lesz …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás