FRISSS!!!
Home / Címlap / Nemzetközi franchise-ranglistán szerepel a magyar alapítású programozó iskola

Nemzetközi franchise-ranglistán szerepel a magyar alapítású programozó iskola

Illusztris nemzetközi ranglistára került fel a hazai alapítású programozóiskola-franchise, a Logiscool: a magyar házaspár által létrehozott hálózat aGlobal Franchise magazin toplistáján szerepel. A lista 15 olyan európai hátterű franchise hálózatot mutat be, amelyekbe a lap szerint jelenleg a leginkább megéri befektetni. A mindössze hét éve működő Logiscool már 5 kontinensen és 21 országban rendelkezik összesen 131 iskolával.

A magazin azokat a cégeket gyűjtötte össze, amelyek 2011 előtt még nem működtek franchise rendszerben, de azóta sikeresen kinőtték a hazai piacukat. A lap a magyar programozó iskoláról azt írja, hogy míg az oktatás egyfajta „örökzöld” szektornak tűnik, ez nem zárja ki az innovációt és a fejlődést. A Global Franchise magazin szerint a magyar iskola is ezt a koncepciót erősíti.

Csitári Gyula, az iskolalánc egyik alapítója és ügyvezetője sikerüket azzal magyarázza, hogy verhetetlen kombinációt hoztak létre a már bevált, hosszú távon építkező, élményalapú tantervükből; egy saját fejlesztésű, interaktív oktató, ámde szórakoztató közösségi portálból; valamint a gyerekek igényeihez szabott oktatási platformjukból és módszertanukból. Mindez azt szolgálja, hogy a 7-18 éveseket megtanítsák programozni, illetve olyan más, digitális témákba is szórakoztató módon vonják be őket, mint a robotika, a mesterséges intelligencia vagy a videókészítés.

A Breuer Anita és Csitári Gyula által alapított Logiscool hálózatában mára több mint 110 ezer diák kezdett el programozást tanulni világszerte.

A Global Franchise magazin a nemzetközi franchise piac információs lapja, amely a nemzetközi viszonylatban is sikeres márkákat és szereplőket rangsorolja. A londoni székhelyű magazin franchise-tulajdonosokhoz és befektetőkhöz is szól, de a franchise terület iránt érdeklődőknek is információs forrásként szolgál.

Ajánlott cikk

ÚJ, INGYENES FESZTIVÁL STARTOL – A MAGYAR TELEKOM SZERVEZI 

A Telekomosok Fesztiválja néven egy különleges élménysorozatot indít a Magyar Telekom, amely június 1. és …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás