FRISSS!!!
Home / Galéria / MŰVÉSZEK A KAMERA FÓKUSZÁBAN ׀ Magyar fotósok és filmesek fényképei

MŰVÉSZEK A KAMERA FÓKUSZÁBAN ׀ Magyar fotósok és filmesek fényképei

  • A Műcsarnok kiállítása a Római Magyar Akadémián, március 4. – április 14.
  • 2021-ben, a Műcsarnok 125 éves jubileumát ünneplő kiállítások sorában volt látható a Kik vagyunk | Fotográfiák képzőművészekről valamint a Képekben gondolkodnak | Filmesek fotói című tárlat. Ezek anyagból válogattunk a Római Magyar Akadémia kiállítására.
  • 12 magyar fotóművész portréi képzőművészekről
  • A jubileumi kiállításon mintegy 300 magyar képzőművész portréja került a falakra – az elmúlt bő évszázadban főszerepet játszó művészeké. 

Rómában 12 kortárs fotóművész műveit mutatjuk be. Hogyan alakult a portréfotózás története az elmúlt évtizedek során? Hogyan láttatják a fotósok a képzőművészeket, hogyan jelenik meg a portrékban az egymás közötti kapcsolatuk? Találunk példát arra is, hogy ugyanannak a modellnek mennyire más arcát, karakterét ragadta meg az egyik és a másik fotós. A 12 fotográfus mindegyike a magyar fotótörténet rangos képviselője, csakúgy, mint a megörökített képzőművészek, akik között találhatók Magyarországon és külföldön élők egyaránt, miként a fotókon alkotás közben vagy beállított műtermi pózban ábrázolt képzőművészek között is. Fél évszázad négy generációja jelenik meg a falakon úgy a fotósok mint a festők, szobrászok, grafikusok, médiaművészek életkorát tekintve: a legkorábbi 1964-ből, a legutóbbiak 2020-ból. Láthatjuk a fotóművészek alanyaikhoz való viszonyulását a hűvös, távolságtartó beállításoktól a spontán elkapott pillanatokig, az analóg és a digitális technika adta lehetőségek különböző használatát és egy sor karakteres arcot, kiváló művészt, bízva abban, hogy portréikkal felkeltjük az érdeklődést a műveik iránt is.  A fotóművészeti kvalitás mellett a kiválasztás szempontja volt az is, ha a művész kötődik Olaszországhoz akár tanulmányai, akár kiállítások – például a Velencei Biennálékon való részvétel – okán. A tárlaton felvillantunk művészportrékat és fotóművészeket, dokumentumokat, tanúságtevőket, emlékeket és művészbarátságokat.

  • 25 magyar filmes fotográfiái

57 magyar filmes alkotó fényképei kerültek bemutatásra az említett jubileumi tárlaton. Az első magyar film készítőjének az 1890-es évekbeli műtermi portréitól egészen a napjainkban is aktívan tevékenykedő filmesek legfrissebb képeiig kínáltunk áttekintést.

A Római Magyar Akadémia kiállítására a műcsarnoki tárlat 25 alkotójának munkáit választottuk ki: olyan filmesek fotóit, akik az ötvenes-hatvanas években, a modernizmussal pályára lépő nagy nemzedék tagjai voltak, és fotográfiái munkásságuk már több kiállítás és album tárgyát adta; olyan alkotók műveit, akik valamilyen módon kötődnek Olaszországhoz, például filmjeikkel részt vettek vagy díjat nyertek a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon; emellett olyan rendezők és operatőrök képei is bekerültek, akik a két médium – film és fotó – kapcsolatát valamilyen szempontból izgalmasan ragadták meg.

Gaál István: Változatok Olaszországra, sikátor, 1960-as évek, Dornyay Béla Múzeum, Salgótarján

Fontos sajátossága az anyagnak az egyes alkotók állóképei és mozgóképes munkái közötti hol nyilvánvaló, máskor kevésbé közvetlen összefüggés, gyakori a történetmesélés vágyából fakadó sorozatjelleg, valamint a vélhetően absztrakciós igényből eredő fekete-fehér technika alkalmazása – a kortársaknál is. Visszatérő motívuma a fotóknak a városkép, a szocioportré, az absztrakt vagy kalligrafikus jelleg, illetve a groteszk, ironikus hangvétel.

E kiállítással kívánjuk megmutatni, hogy a legkülönfélébb korszakban, filmtípusban, műfajban és stílusban dolgozó magyar filmesek közül milyen sokan gyakorolták és gyakorolják ma is a fotográfiát a filmezéssel egyenrangú médiumként. Munkáik a képi látásmód eredetiségéről és erejéről tanúskodnak; megannyi felfedezésre váró, önálló alkotói világ, képi gondolat került egymás mellé a falakon.

Kurátor: Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója

Társkurátor: Gelencsér Gábor filmesztéta

Ajánlott cikk

A Xiaomi és a Leica Camera hosszútávú stratégiai együttműködésről állapodott meg

kezdődik a mobilos fotózás új korszaka A Xiaomi és a Leica ugyanazt vallja a mobil …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás