November 5-én új bemutatót tartunk a Gózon Gyula Kamaraszínházban. Molnár Ferenc Előjáték Lear királyhoz című egyfelvonásos vígjátékát Dávid Zsuzsa rendezi, a főbb szerepekben Dóczy Péter, Kálid Artúr, Nagyváradi Erzsébet. Az előadás rendezői szinopszisa a mellékletben olvasható.
A Gózon Gyula Kamaraszínházban több nagysikerű Dávid Zsuzsa által rendezett előadás került műsorra, a Szabin nők elrablása 2008-ban a csodálatos Tahi Tóth László főszereplésével, majd két vendégjáték a Nemzetiből: Fedák Sári Szűcs Nelli előadásában, és a Tóth Auguszta alakította Hoztam valamit a hegyekből, melyeket mai napig kedvenceik közt jelölik bérletes nézőink. Az Előjáték Lear királyhoz féltékeny férje, Kálid Artúr idestova nyolc éve játszik a Gózon Gyula Kamaraszínházban, először 2012-ben az Antigónéban, jelenleg a Sirály és a Csirkefej című előadásainkban látható. Nagyváradi Erzsébetnek 2004-től minden évben volt itt bemutatója, szeptember 1-től pedig tagja színházunknak. Magával „Lear királlyal” Dóczy Péterrel a kezdetek óta, több mint 20 éve dolgozunk együtt, jelenleg a most is műsoron lévő J. P. Sartre Zárt tárgyalásában a Pincér szerepét játssza.
Bemutató: 2020. november 5., csütörtök 19.00
További előadások:
november 8 ., vasárnap 15.00,
november 10., kedd 18.00,
november 11.,szerda 19.00,
november 14.,szombat 15.00
Fotó: Gózon Gyula Kamaraszínház
You must be logged in to post a comment.