FRISSS!!!
Home / Galéria / Április 20-án Múzeum+ est a Magyar Nemzeti Galériában

Április 20-án Múzeum+ est a Magyar Nemzeti Galériában

Az est középpontjában a frissen nyílt Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925-1938) kiállítás áll. Az est programjai a tárlatra reflektálva járják körbe, hogy milyen volt a művészeti élet a két világháború közötti Magyarországon és mélyebben is bemutatják a plakátművészetet számos, csak ritkán látható alkotáson keresztül. Ez volt a mozi és a mulatók aranykora, és a nagyvilágra való nyitottság a lakberendezési szokásokban is teret hódított, ugyanakkor a turizmus is önálló iparággá fejlődött az 1920-as években.

A múzeumi esten izgalmas programok várják a közönséget.

Előadást és kerekasztal-beszélgetést hallhatnak az első globális stílusról, illetve részt vehet tárlatvezetéseken és egy kreatív workshopon is, ahol megtervezhetik saját plakátjukat. A programon az idén több szakaszban megújuló Lépésváltás-kiállításban hallhatják Petrányi Zsolt kurátori tárlatvezetését az első átalakulásról. A kellemes élő zene, illetve a finom falatok és borok ezúttal is elmaradhatatlanok.

Az este részletes programja itt található: https://mng.hu/programok/muzeum-2/

 
Múzeum+ 
Középpontban az Art deco
2022. április 20., szerda, 18.00-22.00

Ajánlott cikk

A Xiaomi és a Leica Camera hosszútávú stratégiai együttműködésről állapodott meg

kezdődik a mobilos fotózás új korszaka A Xiaomi és a Leica ugyanazt vallja a mobil …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás