FRISSS!!!
Home / Galéria / Minden várakozást felülmúlt a második Déryné Fesztivál 

Minden várakozást felülmúlt a második Déryné Fesztivál 

Idén július 20. és 25. között ismét zenével, tánccal és színházzal telt meg Sátoraljaújhely és környéke: több mint 4000 néző szórakoztatásáról gondoskodtak a szervezők a második Déryné Fesztiválon. Halász János, országgyűlési képviselő, a rendezvény fővédnöke és Kis Domonkos Márk, a Déryné Program és a fesztivál igazgatója azt is bejelentették, hogy jövőre folytatódik a munka, visszatérnek a Zemplén Fővárosába. 

A nemrég véget ért második Déryné Fesztiválon öt napon keresztül több mint ötven ingyenes program várta az érdeklődőket, a tíz különböző helyszínen megvalósult rendezvényeken 4000 néző vett részt. A fellépők között szerepelt többek között a Csík Zenekar, a Szabó Balázs és Bandája, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, az Urban Verbunk Rózsa Story című látványos tánc showjával, a színház szerelmesei pedig a Déryné Társulat saját előadásai mellett találkozhattak az Aradi Kamaraszínház művészeivel, a CSAVAR Színházzal és Fabók Mancsi Bábszínházával is. 

„Évtizedek óta pártolója vagyok annak a küldetésnek, amely a Déryné Program két évvel ezelőtti létrehozásával végre maradéktalanul megvalósul: Színház mindenkinek! Ezért is különös öröm számomra, hogy 2022-ben második alkalommal is fővédnöke lehettem a Déryné Fesztiválnak, amely Sátoraljaújhely és környéke kulturális életét pezsdítette fel ismét, öt csodálatos napon keresztül. Már izgatottan várom, hogy Kis Domonkos Márk és a szervezők milyen programokkal készülnek a jövő évre, hiszen az már biztos, hogy jövőre is visszatérnek!” – hangsúlyozta Halász János, országgyűlési képviselő, a Déryné Fesztivál fővédnöke. 

„Minden várakozásunkat felülmúlta a második Déryné Fesztivál, ha lehet, még fantasztikusabb volt a hangulat, mint tavaly! Büszkék vagyunk arra, hogy idén még színesebb, még gazdagabb programkínálattal ajándékozhattuk meg a közönséget. A célunk, hogy jövőre ismét felülmúljuk magunkat, mert az már biztos, hogy 2023-ban is lesz Déryné Fesztivál Sátoraljaújhelyen!” – fogalmaz Kis Domonkos Márk, a rendezvényt életre hívó Déryné Program és a fesztivál igazgatója. 

A változatos programok ismét minden korosztályt megszólítottak: a gyerekek interaktív Petőfi-vetélkedőn vehettek részt, emellett bábelőadás, mesemondó, artista- és hangszerbemutató várta őket, míg a felnőttek szórakozásáról magas színvonalú koncertek és színházi előadások gondoskodtak – olyan gyönyörű helyszíneken, mint Széphalmon a Magyar Nyelv Múzeuma és annak kertje, az Ungvári Borterasz, a Völgyszínház vagy éppen a Zsólyomkai Pincesor. 

 

Az unokáimmal, családommal, barátaimmal, munkatársaimmal olyan gazdag és színvonalas programokat járhattam be a második Déryné Fesztivál ideje alatt itthon, Zemplén Fővárosában, amelyre méltán vagyok büszke. Nem tudom elég alkalommal megköszöni a támogatóknak, a szervezőknek, a fellépőknek, a munkatársaknak a város intézményeiben, mert csapatmunka nélkül nem lett volna ilyen nagy siker. A fesztiválok városa 2023-ban is várja a Déryné Programot! Engedjék meg, hogy a mielőbbi viszontlátásig cserkész csatakiáltással köszönjek: „Köszönjük! Köszönjük! Nagyon szépen köszönjük!” – nyilatkozta Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely Város polgármestere. 

A két éve indult Déryné Program missziója – Színház mindenkinek! – tehát maradéktalanul érvényesült a második Déryné Fesztiválon is, a szervezők pedig már készülnek arra, hogy a következő évben is visszatérjenek Sátoraljaújhelyre, ahol a rendezvénynek köszönhetően otthonra talált a kultúra. 

Kredit: Kovács Milán / VízióMédia

Ajánlott cikk

Az élet mégis szép, kezdődik a Sziget!

Világsztárok, nagy kedvencek, kurrens nevek, az elmaradt szezonok alatt befutott előadók és többszáz nem zenei …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás