FRISSS!!!
Home / Címlap / MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁVAL ISMERKEDTEK A JÖVŐ NŐI MÉRNÖKEI A TELEKOM SZÉKHÁZBAN

MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁVAL ISMERKEDTEK A JÖVŐ NŐI MÉRNÖKEI A TELEKOM SZÉKHÁZBAN

A Nők a Tudományban Egyesület által szervezett Lányok Napján a technológiai pálya különböző szakmáiról tudhattak meg többet az érdeklődő középiskolások. A rendezvényhez kapcsolódva a Magyar Telekom és a T-Systems közel száz diáklányt fogadott székházukban, ahol női vezetői életpályák mellett megismerhették a SNOC, az 5G hálózat, a data központ és az üzleti mesterséges intelligencia, Vanda működését.

Felmérések szerint több tízezer mérnöki állás betöltetlen Magyarországon, holott a tehetséges szakemberekre számos szektorban óriási szükség van. Ez a hiány jelentősen csökkenthető lenne, ha a pályaválasztás előtt álló lányok legalább olyan arányban választanának mérnöki szakirányokat, mint a fiúk. A Nők a Tudományban Egyesület által elindított Lányok Napja kezdeményezés célja, hogy megfordítsa a lányok pályaválasztási szokásaiban uralkodó trendet, és figyelmüket a természettudományi, technológiai, mérnöki és informatikai lehetőségek felé irányítsa.

A kezdeményezéshez a Magyar Telekom és a T-Systems is csatlakozott, hiszen azon túl, hogy a vállalat számára fontos a fiatal tehetségek bevonzása, kiemelten figyelnek a sokszínű, diverz csapatok építésére. „Tanulmányok bizonyítják, hogy minél sokszínűbb egy csapat, potenciálisan annál többféle szempont érvényesül a közös munka során. Ez azért különösen fontos, hiszen ügyfeleink, felhasználóink is sokfélék, különböző hátterük, élethelyzetük, igényeik vannak, melyekre akkor tudunk hasznos és jó megoldást szállítani, ha csapatainkban is érvényesül ez a sokféleség. A Lányok Napja kezdeményezésben való részvétellel azt szeretnénk üzenni minden fiatal tehetségnek, hogy lehetőségeik korlátlanok, bátran kísérletezzenek, hogy megtalálják azt az irányt, melyben szakmailag kiteljesedhetnek. A lányoknak pedig abban szeretnénk segítségükre lenni, hogy női vezetői példaképek és izgalmas digitális megoldások által bemutatjuk a technológiai terület szépségeit, sokoldalú lehetőségeit.” – mondta Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom Chief People Officere megnyitó beszédében.

A Friedl Zsuzsa után Kovács Krisztina, a T-Systems HR Business Leadje is köszöntötte a megjelenteket, majd kerekasztal-beszélgetés során izgalmas karrierutak, pályaválasztási történetek hangzottak el, Rajki Annamária (TV Tribe Lead, Magyar Telekom), Mihályi Gábor (Customer Support Division Director, T-Systems), Krégl Klementina (Strategic Planning and Operation Maganement CoE Lead, T-Systems), Domby Tímea (Digital Platform Tribe Tech Lead, Magyar Telekom), Zanin Éva (sokszínűségi és esélyegyenlőségi szakértő, Magyar Telekom) és Kalocsai Petra (Kickstart gyakornok) részvételével.

A beszélgetést kisebb csoportokban szakmai bemutatók követték: a középiskolás lányok megismerkedhettek a legmodernebb technológiákkal, a Telekom SNOC (Service and Network

Operations Center) központjával, valamint az 5G hálózat, a data központ és az üzleti mesterséges intelligencia, Vanda működésével.

Ajánlott cikk

Black Friday az Afganisztánban éhező gyerekekért

Az UNICEF Magyarország idén is különleges Black Friday akciót hirdet, a cél a gyermekek életének …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás