FRISSS!!!
Home / Galéria / Bogányi Gergely Rijádban

Bogányi Gergely Rijádban

Bogányi Gergely Kossuth és Liszt Ferenc díjas zongoraművész május 9-től 10-ig mesterkurzust tartott és zongorakoncertet is adott Rijádban, a Szaúd-Arábiai Királyság fővárosában. A kulturális területen is fokozatosan nyitó sivatagi királyságban még mindig unikálisnak tekinthető komolyzenei esemény a Rijádi Magyar Nagykövetség szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap és a Saudi Music Commission támogatásával jött létre.

A művész nem először kápráztatja el a szaúdi közönséget, hiszen négy éve első nemzetközi komolyzenei előadóként már adott két koncertet az addig rendkívül konzervatív, nyilvános (komoly)zenét és előadásokat ritkán engedélyező, a zenei kultúra elől sokáig elzárkózó országban.

A fellépéseket az tette lehetővé, hogy a Mohammed bin Szalmán Al Szaúd (MBS) szaúd-arábiai trónörökös nevével fémjelzett „Vision 2030” gazdasági-társadalmi reformprogram keretében létrejött a zenei területet promotáló Saudi Music Commission.

A bizottság kiemelt célja a szaúdi zeneiskolai, komolyzenei, zeneművészeti képzés meghonosítása, erről, a lehetséges jövőbeni együttműködésről Bogányi Gergely hivatalos megbeszéléseket is folytatott Rijádban.

A zongoraművészt nem csak a koncertek kötik Szaúd-Arábiához, az ország inspirációt is adott alkotói tevékenységéhez, miután 2019 elején turistaként visszatért az Arab-félsziget egyik legrégebbi városába Al-Ulába, és meglátogatta Szaúd-Arábia egyik büszkeségét,az UNESCO Világörökség részét képező Hegra-t. Ez adott ihletet ahhoz, hogy megkomponálja az “Al-Ula Symphonic Poem” című zeneművet, melynek ősbemutatójára még az év decemberében került sor a Pécsi Filharmonikusok előadásában.

Ajánlott cikk

A méhek védelme mellé állt a SIÓ

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel lép hosszú távú együttműködésbe a vállalat A méhek május 20-i …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás