FRISSS!!!
Home / Galéria / Mesekönyvet ír Kulcsár Edina és Csuti

Mesekönyvet ír Kulcsár Edina és Csuti

Elvált szülők gyermekeként a sztárpáros, Kulcsár Edina és Szabó András Csuti óriási energiát fordít arra, hogy a családot szoros egységgé formálja. Ez persze sokszor küzdelmes, de semmiképp nem akarják, hogy Medox és Nina átélje azt, amivel nekik kellett szembesülniük gyerekként.

Kulcsár Edina és Szabó András Csuti életét nap, mint nap nyomon követhetjük a közösségi médiában. Ezáltal azt gondolnánk, mindent tudunk róluk, pedig – saját bevallásuk szerint – éppen csak egy kis százalékát látjuk annak, ahogy élnek. A #nofilter – Nők, filter nélkül Köböl Anitával című rádiós podcast műsorban elárulták, hogy számukra a gyerekeik a legfontosabbak, miközben számos vállalkozást működtetnek. Hogyan lehet ebben egyensúlyt találni?

„A családalapítás kezdetén megbeszéltük Csutival, hogy az elején nagyon megtolunk mindent, amibe éppen belekezdtünk, hogy amikor a gyerekekkel már valóban minőségi időt tudunk együtt tölteni, tehát már ők is emlékeznek rá, addigra a munkánk egy részénél ne kelljen személyesen jelen lennünk és tudunk rájuk koncentrálni, mert vannak olyan vállalkozásaink, amik maguktól is működnek” – mondja Edina, aki maga is sokszor vívódik a jó anya – rossza anya érzések kereszttüzében.

A beszélgetés megtekinthető:

 

Edina és Csuti sokszor erőn felül igyekszik helyt állni a magánéletben és a munkában.

„Férfiként is elképesztően nehéz ennyi feladatban teljesíteni, főleg azért, mert bennem egy nagyon stabil apakép van; pontosan tudom, hogy milyen apja szeretnék lenni a gyerekeimnek. Nagyon sok olyan családi eseményre emlékszem, amit biztosan nem szeretnék, hogy a gyerekeim átéljenek” – reflektál Csuti, aki maga is elvált szülők gyermeke.

Hogy milyen értékek a legfontosabbak számukra és azokat hogyan szövik bele készülő mesekönyvükbe, ami várhatóan nem csak saját gyerekeikre, de másokra is hatással lesz majd, az kiderül a #nofilter – Nők, filter nélkül Köböl Anitával című műsor különkiadásában, amelyben első alkalommal nem csak női vendég volt jelen, hanem meghallgathattuk a férfi oldalt is! A műsor minden szerdán 19 órakor hallható a Spirit fm-en, csütörtökön 20 órától pedig videós bővített formában megtekinthető Köböl Anita Youtube-csatornáján.

Ajánlott cikk

Rekordnevezés a Hypewriteren

Október 5-én dől el, ki nyeri a 10.000 eurós fődíjat Lezárult a Hypewriter, nemzetközi sorozatötlet …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás