FRISSS!!!
Home / Galéria / Mentsük meg a Baltazár Színházat!

Mentsük meg a Baltazár Színházat!

A nehéz anyagi helyzetbe került Baltazár Színház megsegítésére jótékonysági MÚVILÁV előadást tart a KúlArt Produkció október 27-én, 19 órakor az Aranytíz Kultúrházban. 

Az alkotók, KLEM VIKTOR és TROKÁN NÓRA az előadás teljes bevételét a Baltazár Színháznak ajánlják fel.

A Baltazár Színház, amely idén januárban ünnepelte 23. születésnapját, az egyetlen olyan színtársulat Magyarországon melynek tagjai értelmi sérült színészek. Mint mondják, „a Baltazár egyszerre lát el művészi és társadalmi feladatot, hiszen lehetőséget teremt sérült emberek számára, hogy tehetségüket megmutassák, a nézők számára pedig, hogy szembesüljenek e tehetséggel”.

A pandémia és az ahhoz kapcsolódó korlátozások miatt most veszélybe került az alkotócsoport működése. Hegyi Barbara, Kováts Kriszta és a Glamour magazin után most Klem Viktor és Trokán Nóra is csatlakozik a színház adománygyűjtő kezdeményezéséhez. Október27-i Müviláv előadásuk teljes bevételét ajánlják fel a társulatnak. 

A Múviláv egy zenés-filmes színdarab két felvonásban, melyben a főhősöket népszerű filmes pillanatok és emblematikus filmzenék sodorják útjukon, amihez taktust és zenei kíséretet egy rendkívül sokféle műfajban játszó zenekar, a Swing à la Django biztosít.

ITT a legfrissebb kritika az előadásról.

Váltson jegyet az előadásra és ezzel támogassa a Baltazár Színház működését.

https://www.jegy.hu/program/muvilav-majdnem-mint-a-filmeken-127851/752776

Ajánlott cikk

Idén nyártól Orlando Bloom a Staropramen új márkanagykövete

A Molson Coors Beverage Company bejelenti, hogy Orlando Bloom színész és UNICEF jószolgálati nagykövet lesz …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás