FRISSS!!!
Home / Galéria / Megjelent Zs. Vincze Zsuzsa TÁNC-SZÍN-JÁTÉK című könyve

Megjelent Zs. Vincze Zsuzsa TÁNC-SZÍN-JÁTÉK című könyve

Megjelent Zs. Vincze Zsuzsa, Harangozó Gyula-díjas, érdemes művész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetőjének Tánc-Szín-Játék című könyve, a kötet ünnepélyes bemutatójára október 27-én, a SZRLM című alkotói est előtt kerül sor a Müpa Zászlóterén. A különleges kiadvány több évtizedes alkotói munka – közel sem a teljesség igényével összeállított – lenyomata, amely olyan történelmi táncjátékok, táncdrámák, mesejátékok és tánc-szín-játékok forgatókönyvét, szövegkönyvét és librettóit tartalmazza, amelyek nyomán kivételes előadások születtek. 

Zs. Vincze Zsuzsa az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom-néprajz szakán szerzett diplomát. Táncos pályafutása – a gyermekkori balettozás, illetve az amatőr néptáncegyüttesekben eltöltött évek után – az akkoriban induló táncházmozgalomban teljesedett ki. Táncházvezető-képzőt végzett, korengedéllyel néptáncoktatói képesítést szerzett, fiatal egyetemistaként néptáncot és népdalokat tanított több fővárosi táncházban, és az elsők között tartott gyerektáncházakat.

A nyolcvanas évek közepén kötelezte el magát végleg a hivatásos néptáncos pálya mellett; férje, Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus közvetlen munkatársaként, alkotótársaként. Először mint táncos szólista, majd tánckarvezető, jelenleg mint koreográfus, dramaturg, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetője. Hosszú évtizedeken keresztül tanított férjével együtt magyar néptáncot a hazai néptáncegyüttesek szinte mindegyikében, csakúgy, mint külföldön számos alkalommal, Észak-Amerikától Japánig.

A Magyar Tudományos Akadémia társadalmi gyűjtőjeként gyakran vett részt táncgyűjtéseken, néprajzi gyűjtéseken Magyarországon és Erdélyben – diplomamunkáját is a nyugati székelység táncaiból írta. Az együttesben végzett pedagógusi, koreográfusi és vezetői munkája mellett több mint húsz éve ír rendszeresen forgatókönyveket, szövegkönyveket táncjátékokhoz, színpadi darabokhoz. 

Kivételesen gazdag pályafutása során sokféle feladatot vállalt: nemcsak forgatókönyvíróként, dramaturgként, de koreográfusként, jelmeztervezőként, sőt, gyakran társrendezőként is tevékenykedett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásainak létrehozása során. A most megjelent kötetben helyet kapó művek Zs. Vincze Zsuzsa szerteágazó – ám hagyományos műveltségünkre, népi kultúránkra alapvető forrásként tekintő – művészeti tevékenységének írásos változatát mutatják be forgatókönyvek, szövegkönyvek, librettók formájában. A könyv érdekes olvasmány a folklór és a népművészet rajongóinak, egyúttal útmutatóul szolgálhat a jövő (tánc)színházi szakemberei számára is. 

A Tánc-Szín-Játék ünnepi bemutatójára október 27-én 18 óra 30 perctől kerül sor a Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vincze Zsuzsa közös alkotómunkájának válogatott, tematikus koreográfiáit felvonultató SZRLM című előadás premierjét megelőzően. Az eseményen a szerzőt Ertl Péter, Bánffy Miklós-díjas táncművész, a Nemzeti Táncszínház igazgatója és Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, kiváló művész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója méltatja. A kötet a helyszínen megvásárolható lesz.  

Ajánlott cikk

Karácsonyi segítség a vidéken élő egyszülős családoknak is

A karácsony közeledte sok egyszülős családnak nehézséget okoz. Nem tudják, hogy mi kerül az ünnepi …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás