FRISSS!!!
Home / Galéria / Megjelent a szlovákiai z-generációs csodagyerek friss klipje

Megjelent a szlovákiai z-generációs csodagyerek friss klipje

A szlovák popsztár Karin Ann, nemrég megjelent sikeres első lemeze után, most vadonatúj klippel jelentkezik, amelynek címe ’in company’’. A dalt, amit a fiatal énekesnő írt ezúttal Tony Maserati (Beyonce, Lady Gaga, The Black Eyed Peas) keverte, ez az első szemelvénye a következő albumának, amely előre láthatólag 2022-ben jelenik meg.

Karin Ann még nagyon fiatal, de őszinte és különleges popzenéjével máris számtalan globális sikert tudhat magáénak az elmúlt egy évben. Klipjeit több, mint 2 milliónak nézték meg eddig, és olyan témákkal foglalkozott, mint a mentális egészség, a nemi esélyegyenlőség, de feszegetett párkapcsolati kérdéseket is. Eddig olyan komoly médiumok figyeltek fel rá és beszéltek róla elismerően, mint a The New York Times, az MTV, a Wonderland vagy a 1883 magazin. Ami talán a legszerethetőbb Karinban, az a rendkívüli őszinteség, ahogy képes az élet keményebb témáit ilyen fiatalon megfogni és zenéje által átadni.

“Ez a dal arról az érzésről szól, amikor teljesen magányos vagy, de rájössz, hogy mégsem, hiszen rengeteg ember érez ugyanígy ugyanakkor” – mesélte Karin Ann a dalról, aki legutóbb a lengyel közszolgálati tévében adta elő a dalt és állt ki az LGBTQ közösség mellett újra.

Karin Ann – in company

 

Az ’in company’-hez tartozó klipben reneszánsz festmények kelnek életre Karin által, amely egyből be is zsebelte a legjobb design díját az LA Music Video Awardson, és további két kategóriában lett jelölve. Karin első lemezén megtalálható minden, amely a modern pop zenére jellemző: szerethető, de sötét szövegek, trap-es löktetések, fülbemászó dallamok. A fiatal énekesnőtől ez az irányt várható az újabb dalai kapcsán is.

https://www.facebook.com/karinannmusic/

Ajánlott cikk

Meg kell erősíteni a nők önbizalmát az anyaságukban

Van-e az anyaságnál nagyobb dolog egy nő életében? És létezik-e még egy olyan téma, ami …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás