Még mindig keresi új tulajdonosát a Szegedi halászcsárda

Frank Sándor Venesz-díjas mesterszakács Győr sétáló utcájában található halászcsárdája egy lakással együtt 700 millióért vehető meg, ami nagyon jó ár egy ilyen nagy múltú és híres ingatlanhoz képest. Ráadásul szinte példátlan módon a tulajdonos vissza is bérelné az ingatlant így a befektetőknek ez példátlan lehetőség, mivel a megtérülés szinte garantált.

Szegedi Halászcsárda

Frank Sándor több mint két évtizede üzemelteti Szeged és az ország két legismertebb halászcsárdáját, a Roosevelt téri és a Fehértói Halászcsárdákat Szegeden. 2009-ben nyitotta meg budapesti éttermét, a Belgrád rakparton, majd 2017-ben Győr belvárosában.

A HelloVidék szubjektív, saját gasztronómiai toplistáján (mely éttermek szerintük a legjobbak) a Nyugat-Dunántúli régióban a nyertes a győri Szegedi Halászcsárda vitte el az első helyet. A kisalföld is megírta tavaly, hogy hatalmas áreséssel eladó a Nyugat-Dunántúl egyik legjobb halászcsárdája, ami sajnos azóta sem talált gazdára. Pedig Győr az egyik legnépszerűbb város Magyarországon, ahol mesés házak várják az oda költözni vágyókat. Aki házat akar venni, annak igyekeznie kell, mert a gyorplusz.hu cikke szerint a Győrben hirdetett ingatlanoknak csupán az egyharmada az eladó ház.

Szegedi Halászcsárda Győr, mit kapna a vevő?

A 3 szintes, 1080 alapterületű ingatlan, mely áll egy 184 négyzetméteres pincéből, egy földszinti étteremből és egy emeleti lakásból, az 1800-as évek végén épült, de 2009-ben teljes körű felújításon esett át. 

A vendéglátó egység akár 200 fő fogadására is alkalmas, így nagyobb rendezvények helyszínéül is kiválóan alkalmas. A vendéglátó egységen belül étterem, imbisz (állóbüfé), cukrászda, teljesen felszerelt cukrászműhely, iroda és saját mosoda működik. Az étteremhez tartozik egy 245 négyzetméteres kerthelyiség is.

Az emeleten található luxus szintű 2 szobás lakosztály bármilyen rendezvényre alkalmas és igény szerint a lakó kérhet még felszolgálást vagy akár saját séfet is. A lakás adott esetben visszaalakítható saját külön bejáratúvá.

A vendéglátó egység és a lakás kifogástalan, szemet gyönyörködtető állapotban van. Minden helyiség rendelkezik klímával, a bútorok tömör fából készültek, az ablakokat Tiffany üveg díszíti. A tulajdonos havi 3.500.000 forint + ÁFA bérleti díjon szívesen visszabérelné az ingatlant. 

- bdpst24.hu

Check Also

Olimpia: Az MBH Bank különleges bankkártyákat bocsátott ki a Visa jóvoltából

a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok alkalmából Mostantól a párizsi olimpiai játékok szellemiségét megidéző, …