FRISSS!!!
Home / Galéria / Március 15-ei ingyenes családi programok a Magyar Nemzeti Múzeumban

Március 15-ei ingyenes családi programok a Magyar Nemzeti Múzeumban

A Magyar Nemzeti Múzeum ingyenes programokkal várja a látogatókat március 15-én, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulóján. Minden korosztály válogathat az izgalmas programok között: A gyerekeket kézműves foglalkozások, múzeumi játéktér, a múzeum saját fejlesztésű óriásjátékai, történelmet megidéző játékok, színező sarok, kincskereső programok, új túraútvonalak, süteménykészítés várja, míg a felnőtteket népművészeti vásár, tematikus tárlatvezetések és épületséták, képregény bemutató és dedikálás, kóstolóval egybekötött Pilvax kávélikőr bemutató, foodtrack kínálat.
A Múzeumkertben az ünnepélyes programok 10 órakor kezdődnek, amelynek keretében Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter mond beszédet.
A Magyar Nemzeti Múzeum ingyenes programokkal 11 órától 18 óráig vár mindenkit, családi programokkal, gyerekprogramokkal és a felnőttek számára is színes programokkal készülünk.
Új túraútvonalakat alakított ki a múzeum, köztük van olyan, ami a magyar történelem nagy női alakjait mutatja be, van ami a TOP 10 műkincset.
Egész nap kézműves foglalkozások (forradalomhoz kapcsolódó tárgyakat lehet készíteni), valamint múzeumi kincskereső, illetve Petőfi Sándor nyomait kutató programok várják az érdeklődőket.
Memóriajátékot és kártyajátékot fejlesztettek a múzeumpedagógusok, és múzeumos kifestő füzetet, amikkel most először találkozhatnak majd a gyerekek.
Szintén nemzeti múzeumi fejlesztésű „forradalmi” játékokat is készített a múzeum: a múzeumi játéktéren a forradalom nagy alakjait megidéző óriásjátékokkal találkozhatnak, ami igazi újdonság (óriás társas, óriás kirakó).
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége kézműves- és iparművészeti vásárt tart a Múzeumkertben.
Sok izgalmas kurátori tárlatvezetés is lesz felnőtteknek: például milyen tárgyakat láthatott Petőfi a Magyar Nemzeti Múzeumban? tárlatvezetéstől a 19. század viseletek bemutatásán át a múzeumkerti- és épületsétákig.
Bemutatkozik a Pilvax kávélikőr kóstolókkal egybekötve 14 órakor. Petőfi kedvelt itala újjászületett, az eredeti összetétellel és a korabeli receptúra újragondolásával.
Képregénybemutatót és dedikálást tart 11 órától Tebeli Szabolcs (Brazil). 2023-ban jelent meg a Hosszú az út hazáig című képregénye a tizedikként kivégzett aradi vértanúról, Leiningen-Westerburg Károly magyar tábornokról.
Finom ételekről és italokról is gondoskodunk, több foodtrack is lesz a Múzeumkertben.
A múzeumkerti Auguszt Cukrászdában marcipánkokárda és süteménykészítés lesz.
A nap folyamán díszegyenruhás kapuőrökkel lehet  majd találkozni és fotózkodni.
CSALÁDI ÉS GYERMEKPROGRAMOK
Múzeumi túraútvonalak
Program típusa: múzeumi térkép, új tematikus kiadvány
Ajánlott korosztály: 3 éves kortól

Leírás: Fedezzük fel együtt a Magyar Nemzeti Múzeum rejtett kincseit. Új tematikus útvonalaink segítségével eddig nem látott műtárgyak és a történelem ismeretlen szereplői mutatkoznak be.
Az új tematikus múzeumi túraútvonalakat követve kiállításaink eddig nem látott arca tárul fel a látogatók előtt. Pazar műkincseket, lebilincselő történeteket, évszázados titkokat és a magyar történelem rendkívüli alakjait ismerhetjük meg.
Tematikus múzeumi térképeinek segítségével könnyedén eligazodhatunk a történelem és a múzeum kalandokkal teli útvesztőjében.

Látogatóink az alábbi tematikus útvonalak közül választhatnak:

  1. Családi útvonal
  2. A magyar történelem legfontosabb eseményei
  3. Múzeumi TOP 10 műtárgy
  4. Nők a magyar történelemben
Múzeumi Játéktér
Időpont: 2023. március 15. 11:00 és 16:00 között
Program típusa: múzeumi társasjátékok
Ajánlott korosztály: Kisgyermekes családoknak és felnőtteknek, 3 éves kortól
Részvétel: egész nap folyamatos

Forradalmi játékok a Magyar Nemzeti Múzeumban!
Gondoltál már arra, milyen lehetett március 15-én a múzeum előtti tömegben állni? Kipróbálnád milyen érzés elsőként felolvasni a forradalmi követeléseket?
Érdekel milyen sors várt a szabadságharcban résztvevő hősökre?
A Múzeumi Játéktéren rövid időre bele csöppenünk a reformkor forgatagába, megtapasztaljuk a forradalom hangulatát, a politikai és katonai döntések súlyát és osztozhatunk a szabadságharc hőseinek sorsában is. A játékok során együtt sírunk és nevetünk, küzdünk és örülünk a márciusi ifjakkal.

Tematikus múzeumi játékaink között minden korosztály, kicsik és nagyok, gyerekek és felnőttek is megtalálják a számukra izgalmas, új kihívásokat ígérő játékokat.

Játékos kedvű látogatóink az alábbi játékok közül válogathatnak:

Forradalmi szélforgó – óriás társasjáték
Ajánlott korosztály: családok és felnőttek, 8 éves kortól
Játék leírása:
Az óriás társasjáték a szabadságharc után emigrált magyar politikusok sorsát és életét mutatja be a játékosoknak. Megismerhetjük Andrássy Gyula, Teleki László, Bem József, Kossuth Lajos, vagy Pulszky Ferenc fordulatokkal teli, kalandos életének különböző állomásait.

Óriás kirakó játék
Ajánlott korosztály: családok, óvodások és kisiskolások, 3 éves kortól
Játék leírása:
Óriás kirakó, rendkívüli élmény és új felfedezés az egész családnak. A kirakó segítségével játszva ismerhetjük meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc legismertebb szereplőit, a legfontosabb csaták és forradalmi események mozzanatait. A kirakó minden eleme a történelem egy-egy szeletét tárja elénk. Tarts velünk március 15-én és tegyük helyére a történelmi kirakó hiányzó darabjait.

Memóriajáték
Ajánlott korosztály: családok, óvodások és kisiskolások, 5 éves kortól
Játék leírása:
A múzeumi memória játékban a tárgyakon keresztül elevenedik meg nemzetünk történelme. Kicsik és nagyok együtt ismerhetik meg Magyar Nemzeti Múzeum 1848/49-es forradalom és szabadságharchoz kapcsolódó ikonokus tárgyait. A részletekbe merülve olyan új felfedezésekre bukkanhatunk melyket álmunkban sem gondoltunk volna. Múltunk kincsei újabb és újabb különlegességeket tartogatnak a számunkra, melyeket most játszva fedezhet fel az egész család.

Mit is kíván a magyar nemzet?
Ajánlott korosztály: 10 éves kortól családok, iskolások, felnőttek számára
Játék leírása:
A játékkal a március 15-ei események forradalmi hangulatába kalauzolja a játékosokat. A kooperatív, együttműködésen alapuló kártyajáték keretében a márciusi ifjak szerepébe bújva harcolhatnak a magyar szabadság kivívásáért és a 12 pont elfogadásáért. A játékosok közösen harcolva, egyesítve erőiket küzdik le az akadályokat.

Múzeumi Kincskereső
Múzeumi Műkincsvadászat
Időpont: 2023. március 15. 11:00-16:00 között
Program típusa: családi kincskereső program
Ajánlott korosztály: kisgyermekes családok számára, 6 éves kortól
Helyszín: A Kincskeresés a múzeum jegypénztárától indul

Belegondoltál már milyen évszázados kincseket, titkokat és rejtélyeket őriznek a Magyar Nemzeti Múzeum több száz éves falai?
Ha elég figyelmesek vagyunk meghallhatjuk mit suttognak a fölénk magasodó, és tekintély parancsoló oszlopfők. Megismerhetjük mit mesélnek múltunkról, történelmünkről a kővé vált szobrok, rezdületlen tárgyak és a festmények mozdulatlanná vált alakjai. Királyok és királynők, költők és írók, politikusok és tudósok várják, hogy újra életre keljenek a múzeum falai között.

Fedezd fel te is a múzeum legféltettebb kincseit és ismerd meg milyen izgalmakat tartogatnak számunkra a régmúlt tárgyai. Tarts velünk március 15-én és fedezd fel a Magyar Nemzeti Múzeum titkait és rejtélyeit a múzeumi kincskereső füzet segítségével.

Petőfi Sándor nyomában…
Időpont: 2023. március 15. 10:00-16:00 között
Program típusa: családi kincskereső program
Ajánlott korosztály: kisgyermekes családok számára, 8 éves kortól
Helyszín: Kincskeresés a múzeum jegypénztárától indul

A múzeum épületében járva több helyen találkozhatunk Petőfi Sándorral. Lánglelkű költőként, szenvedélyes forradalmárként, vagy bátor hős katonaként áll példaként előttünk.
Ismerjünk a verseit, forradalmi szónoklatait, de vajon hogyan látta ő a március 15-ei eseményeke?
Utazzunk vissza együtt az időben is ismerjük meg Petőfi Pestjét, a fővárost és benne a Magyar Nemzeti Múzeumot, a kincskereső füzet segítségével.
Járjunk együtt Petőfi Sándor nyomában…

Múzeumi színező sarok
Időpont: 2023. március 15. 10:00-16:00 között
Ajánlott korosztály: kisgyermekes családok számára, 3 éves kortól
Helyszín: Díszterem

Ismerjük meg a Magyar Nemzeti Múzeum legszebb és leghíresebb műtárgyait és a magyar történelem alakjait az elragadóan szép színezők segítségével. A kifestőkön keresztül életre kelnek a forradalom eseményei és legfontosabb alakjai. Büszkén, bátorító mosollyal néznek vissza ránk a történelem nagyjai, mint Petőfi Sándor, Szendrey Júlia, Kossuth Lajos, vagy éppen Görgey Artúr. Pillanatképekben elevenedik meg a március 15-ei forradalom, a múzeum előtti népgyűlés és a szabadságharc győztes csatái.
Merülj el a történelemben, tedd különlegesség és töltsd meg színekkel a forradalmi pillanatképeket!

Forradalmi tárgykészítő
Időpont: 2023. március 15. 10:00-16:00 között
Program típusa: tárgyalkotó, kézműves program
Ajánlott korosztály: kisgyermekes családok számára, 8 éves kortól
Helyszín: Díszterem

Március 15-én egész napos kézműves foglalkozásokkal várjuk az alkotni vágyó gyerekeket és felnőtteket. Az ide látogatók iparművészek vezetésével készíthetik el egyedi tárgyaikat, melyek az március 15-e forradalmi hangulatát idézik fel számunkra.
Népművészeti Egyesületek Szövetsége közreműködésével egész napos családi tárgyalkotó programon vehetnek részt az érdeklődők. Készíthetnek nemzeti színű mézeskalács figurákat, huszárt, kokárdát, címert, szíveket, vagy virágokat. Megtanulhatják hogyan készül a hagyományos mézeskalácsok díszes festése. Elsajátíthatják a madzag és gyékényfonás művészetét, szebbnél szebb kokárdák készítése közben.

Sütemény Készítő foglalkozás az Auguszt Cukrászdában
Időpont: 2023. március 15. 10:00-14:00 között, 4 csoportban, óránkénti kezdéssel
Program típusa: sütemény készítő foglalkozás
Ajánlott korosztály: 4 és 10 éves kor között
Létszám: csoportonként max 12 fő
Foglalkozás időtartama: 35-40 perc
Részvétel: ingyenes, de regisztrációhoz kötött
Helyszín: Geraldine – Auguszt a Múzeumkertben
Google jelentkezési űrlap: https://forms.gle/rtwaBTjMpiYHJ6mV8

Talpra hívunk minden lelkes kishuszárt hogy együtt tegyük édessé nemzeti ünnepünket!
Március 15-én várunk minden 5 és 10 év közötti gyermeket a múzeumkerti Geraldine (Auguszt) cukrászdába marcipán kokárda készítésre!

10.00 és 14.00 között, óránként egy csoportot indítunk. A férőhelyek száma korlátozott, minden órában 12 gyermeket tudunk fogadni!

FELNŐTT PROGRAMOK
Kurátori tárlatvezetések
“Kokárda, fűző, mente…” Forradalmi viseletek a 19. században – Kollár Csilla művészettörténész, szakmuzeológus tolmácsolásában

Időpont: 2023. március 15. 12:00 és 15:00
Program típusa: kurátori tárlatvezetés
Ajánlott korosztály: 14 éves kortól
Találkozási pont: Rotunda
Létszám: max 30 fő
Elérhető: Részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött
Google jelentkezési űrlap: https://forms.gle/nqAoZPkxeHGHR9zm6

Mi más is fejezhetné ki jobban egy nép öntudatra ébredését, mint a ruhája. A díszmagyar viselet ikonikus jelképévé vált nemzetünknek a reformkortól kezdve. Hogyan készültek ezek a ruhák? Milyen lehetett bennük élni? Vajon tényleg olyan egészségtelen volt a fűző viselése nőknek és férfiaknak egyaránt? Hogyan is keletkezett a díszmagyar? Milyen érzés lehetett viselni? Tartsanak velünk és öltsék magukra a reformkort!

Magyar EXPO sikerek – Gál Vilmos, a kiállítás kurátorának tolmácsolásában 
Időpont: 2023. március 15. 11:30 és 13:30
Program típusa: kurátori tárlatvezetés
Ajánlott korosztály: 14 éves kortól
Találkozási pont: Rotunda
Létszám: max 30 fő
Elérhető: Részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött
Google jelentkezési űrlap: https://forms.gle/3UfhgV2cGsns9U2EA
 
A 170 év 32 világkiállítását, és az azokon megjelent magyarok sikereit ismerhetik meg Gál Vilmos, a kiállítás kurátorának érdekes, informatív vezetésén. A vezetés során számos érdekességről, kulisszatitkokról rántjuk le a leplet.
Ki és miért indította el a világkiállításokat? Miért fontos események ezek? Nagy mesterek alkotásai – magyar képző- és iparművészek sikerei. Melyik hungarikumok volt a legnépszerűbbek?
Jöjjön el nemzeti ünnepünkön különleges tárlatvezetésünkre, ahol még sok más kérdésre is fény derül!
A forradalom kertje – Múzeumkerti séta – Debreczeni-Droppán Béla történész, szakmuzeológus tolmácsolásában
Időpont: 2023. március 15. 14:00
Program típusa: kurátori tárlatvezetés
Ajánlott korosztály: 14 éves kortól
Helyszín: Múzeumkert
Találkozási pont: Múzeumkert Arany János szobor
Létszám: max 30 fő
Elérhető: Részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött
Google jelentkezési űrlap:https://forms.gle/ZJ1iUfmaQKGpA6dP8
Hagyomány, vagy valóság? Petőfi Sándor valóban nem szavalta el a Nemzeti dalt a múzeum lépcsőjén? Ismerjük meg a Nemzeti dal múzeumkerti legendáját és eredjünk a nyomába, vajon milyen évszázados titkok rejtőznek még a Nemzeti Múzeum kertjében!
Múzeumkerti sétánk során megelevenedik a kert fáinak sorsa, a szobrok története és az árnyas ösvények rejtette titkos találkozók emléke.
Megismerhetjük milyen meghitt és idilli társadalmi eseményeknek és olykor hátborzongató, mégis történelmi jelentőségű pillanatoknak adhatott otthont a múzeum kertje.

Tartsanak velünk, és fedezzük fel együtt a forradalmi népgyűlés helyszínének titkait.

A történelem színpadán – Épülettörténeti séta – Exkluzív tárlatvezetés Debreczeni-Droppán Béla történész, szakmuzeológus tolmácsolásában
Időpont: 2023. március 15. 16:00
Program típusa: kurátori tárlatvezetés
Ajánlott korosztály: 14 éves kortól
Találkozási pont: Rotunda
Létszám: max 30 fő
Elérhető: Részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött
Google jelentkezési űrlap:https://forms.gle/hMD1sefEQUJ27QZG7

Hogyan fonódott össze egy nemzet történelme, múltja és jelene egy múzeum történetével? Hogyan válhatott egy múzeum forradalmi megmozdulások, társadalmi események, koncertek, hangversenyek, kivégzések, népgyűlések, temetések helyszínévé?
Tematikus épülettörténeti sétánk keretében a múzeum történetének 19. századi állomásain keresztül ismerjük meg milyen fontos szerepet töltött be a Magyar Nemzeti Múzeum a forradalom korában. Az alapító előtt tisztelgő termén keresztül, a múzeum emlékezetét képző lépcsőházon át, a legdíszesebb reprezentatív terekbe kalauzoljuk a látogatókat.
Tartson velünk egy történelmi idő és tér utazáson az első magyar múzeum klasszicista épületében.

Mesélő falak – Épülettörténeti séta
Időpont: 2023. március 15. 12:30
Program típusa: tematikus tárlatvezetés
Ajánlott korosztály: 12 éves kortól
Találkozási pont: Jegypénztár, Rotunda
Létszám: max 30 fő
Elérhető: Részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött
Google jelentkezési űrlap:https://forms.gle/ckNnxVvo6Zf11ABD6

Vajon mit mesélnek a 220 éves múzeum falai a magyar szabadság forradalmi eseményeiről?  Hogyan zajlott a március 15-ei népgyűlés? Ki engedte be Petőfi Sándort a múzeum épületébe? Melyik díszes teremben ülésezett az országgyűlés felsőháza? Hogyan alakult a múzeum
Tematikus épülettörténeti sétánk kretében ezekre, és még sok más kérdésre fény derül.

Idő- és tér utazásra invitáljuk látogatóinkat az első magyar múzeum klasszicista épületében.
Hallgassuk meg együtt mit mesélnek múltunk nagyjairól a kővé vált szobrok, rezdületlen tárgyak és a festmények mozdulatlanná vált alakjai. Megelevenednek az izgalmas történetek, de nemcsak az évszázados terekről, hanem a benne megfordult híres történelmi személyekről is.

“A leghosszabb század nagyjai” – A 19. század története
Időpont: 2023. március 15. 13:00
Program típusa: tematikus tárlatvezetés
Ajánlott korosztály: 14 éves kortól
Találkozási pont: Rotunda
Létszám: max 30 fő
Elérhető: Részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött
Google jelentkezési űrlap:https://forms.gle/ieEwLdMe5HzDsrK59

Hogyan alakult a Magyar Királyság sorsa a nemzetállamok születésének tavaszán? Milyen hatást gyakorolt Széchényi Ferenc a magyar kultúrára? Mik voltak a reformkor és a szabadságharc legfontosabb eseményei?
Ismerje meg velünk a reformkor nagyjait, a márciusi ifjakat, kövesse végig kiegyezésüket a hatalommal, és fedezzük fel közösen a dualizmus mindennapjait! Tárlatvezetés a reformkortól az I. világháború kitöréséig.

Minden sikeres nő mögött… – 19. század Nagyasszonyai
Időpont: 2023. március 15. 11:00
Program típusa: tematikus tárlatvezetés
Ajánlott korosztály: 14 éves kortól
Találkozási pont: Rotunda
Létszám: max 30 fő
Elérhető: Részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött
Google jelentkezési űrlap:https://forms.gle/ABK4gRaCGQHyS51HA

Milyen szerep jutott a családban egy nőnek? Házasodhattak-e egyáltalán szerelemből? Miről mesél egy fekete gyászruha, egy kokárda, vagy egy karkötő? Kik voltak a 19. század legérdekesebb nőalakjai? Mit tudunk a magánéletükről, sorsukról és társadalmi szerepvállalásaikról?
Tematikus tárlatvezetésünkön elmerülünk a magyar történelem 19. századi eseményeiben. Híres szerelmes párok, szenvedélyes, tettre kész asszonyok és legendás szerelmek nyomába eredünk. Olyan eddig kevésbé ismert személyekről hallhatnak, mint Teleki Blanka, Lebstück Mária, Brunszvik Teréz, Zichy Karolina, vagy Szőgyén Antónia. Életükről és munkásságukról keveset tudunk. Megismerve őket azonban láthatjuk míly sokat tettek, és áldoztak fel ők is a magyar szabadság érdekében.

TOP 10 – Milyen tárgyakat láthatott Petőfi a Magyar Nemzeti Múzeumban?
Időpont: 2023. március 15. 14:30
Program típusa: tematikus tárlatvezetés
Ajánlott korosztály: 14 éves kortól
Találkozási pont: Rotunda
Létszám: max 30 fő
Elérhető: Részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött
Google jelentkezési űrlap:https://forms.gle/oEyeHWoVY1tj3Uvm9

Nézzünk Petőfi Sándor szemüvegén keresztül a Magyar Nemzeti Múzeumra! Vajon mit láthatott a forradalmár költő, ha 1848-ban betért a múzeum falai közé? Miről árulkodnak számunkra napjainkban a régmúlt tárgyai, és mit jelentettek a reformkor embere számára?

A tematikus tárlatvezetés során a Nemzeti Múzeum azon műtárgyait járjuk végig, amelyek már Petőfi korában is gyűjteményé részét képezték. Fedezze fel velünk a koronázási palástot, csodálja meg a Jankovich-nyereg és a Monomakhosz korona szépségét és vessen egy pillantást a múzeumi portás díszmagyar egyenruhájára.

Ajánlott cikk

Pénzköltési hajrá: néhány napjuk maradt a SZÉP-kártyásoknak

Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás