FRISSS!!!
Home / Galéria / Már csak pár hétig sétálhatunk a Marson

Már csak pár hétig sétálhatunk a Marson

Már csak január 10-éig látogatható a Millenáris Álmok Álmodói 20 elnevezésű szórakoztató tudománytörténeti kiállítása. A magyar géniuszokat és találmányaikat bemutató interaktív tárlaton február közepe óta – a több mint 500 településről érkezett százezernél is több egyéni látogató mellett – több mint 1000 iskolai csoport járt eddig az ország minden szegletéből. Novák Katalin köztársasági elnöktől Farkas Bertalan űrhajóson át a sztárénekes Caramelig – megannyi ismert ember ajánlotta a programot, illetve tartott különleges tárlatvezetést. Az utolsó hetekben a gyerekek ingyen nézhetik meg a kiállítást.

Oxenfordból, Penningtonból, Bécsből és Csíkszeredából is érkeztek látogatók az Álmok Álmodói 20 kiállításra, összesen több mint 500 településről voltak már kíváncsiak a tárlatra az elmúlt 250 napban – február óta mindennap elérhető volt a program.

Elképesztő számok

A 6000 négyzetméteren és 1,5 kilométeres ajánlott látogatói útvonalon megvalósuló kiállításról sokat elárulnak a számok: több mint 50 helyről – magánszemélyektől és múzeumoktól – érkeztek tárgyak az Álmok Álmodói 20-ra, amely 30-nál is több interakcióval – egyebek mellett “bányarobbantással” és “Mars-sétával” – kínál felejthetetlen élményt. A tárlat a legmodernebb eszközök segítségével – pl. VR szemüveggel, LED fallal és 150 különböző kijelzővel – mutat be az elmúlt fél évezredből közel 600 magyar találmányt, fejlesztést.

Az elmúlt hónapokban megannyi ismert látogatója volt a kiállításnak: Caramel nemrég az Unicef Rajtad áll a jövőd! programjának diák résztvevőit kísérte el a tárlatra, Novák Katalin köztársasági elnök pedig egy gimnáziumi osztállyal együtt tette meg az ajánlott útvonalat. Többször is “életre kelt” a kiállítás: a dízelpápaként emlegetett Dr. Anisits Ferenc autómérnök személyesen mesélt a diákoknak életútjáról és Farkas Bertalan is elkísérte a látogatókat az űr-szekcióba, ahol személyes élményeivel egészítette ki a látványos dómvetítésben róla szóló kisfilmet.

Emellett Áder János volt köztársasági elnök és felesége Herczegh Anita személyesen vezette végig az Áder János által alapított, különleges ösztöndíj-programba bekerült nehéz sorsú gyermekeket a kiállításon, ahol számos korszakalkotó magyar innovátortól inspirálódhattak.

Humoristától a fizikusig

Február óta többször összefuthattunk a kiállításon a Debreceni Egyetem tudósaival, akik a tárlaton (is) zajló űrpaprika kutatást kísérték figyelemmel és rendszeresen szüretelték a zöldséget. Járt itt a Mobilitás csomópont egyik különleges kiállítási tárgyának, a kis Standard Superiornak a tulajdonosa is, az ismert holland újságíró-autógyűjtő Paul Schilperoord, illetve Janklovics Péter humorista, Jocó bácsi, a népszerű tanár és a fizikus-influenszer Tapasztó Orsi is végignézte a tárlatot – utóbbi posztjában azt emelte ki a kiállítás legnagyobb erényeként, hogy a laikusok számára érthetővé és megtapasztalhatóvá teszi a tudomány eredményeit. A program 2023. január 10-éig érhető el, a szervezők a gyerekek számára december 22-étől ingyenessé tették a belépést az utolsó hetekben, hogy minél több fiatal inspirálódhasson a világraszóló magyarok eredményeiből.

További információ és jegyvásárlás: almokalmodoi.hu

https://millenaris.hu/hu/jegyek

www.millenaris.hu

Ajánlott cikk

Izzófejű robot, fanatikus nagymama és céklapüré 

Animációs és rövidfilm szemle az Urániában  A Budapesti Metropolitan Egyetem végzős hallgatóinak legjobb munkáit először …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás