FRISSS!!!
Home / Galéria / Lóháton érkeznek a zarándokok Szentkútra

Lóháton érkeznek a zarándokok Szentkútra

A lovas zarándoklat Mátraverbély-Szentkút egyik leglátványosabb eseménye, ráadásul a lovasoknak egy olyan lelki élmény, amely a lóval való közös, olykor viszontagságos vándorlásról szól. Június 27-én lóháton, fogatokkal, szamarakkal, huszáröltözetben érkeznek a zarándokok a nemzeti kegyhelyre, hogy Szent László ünnepén áldást kérjenek állataikra, tevékenységükre. 

A katolikus nemzeti kegyhely évente 200 ezer zarándokot fogad az ország minden részéről. A buszos, autóval megtett vagy gyalogos zarándoklatok mind más élményt, tapasztalatot nyújtanak a látogatóknak, ahogy a lovas búcsú is, amely a nemzeti emlékhely egyik legkülönlegesebb eseménye, és nemcsak a látvány miatt. Az ideérkezők útja ugyanis ilyenkor nemcsak önmagukról szól, hanem hűséges társukról, annak szükségleteiről, olykor zabolátlanságáról is. 

„A gyalogos vagy lovas zarándoklat önmagában is egy lelki élmény, hiszen a Jóisten áldása van rajta. Hozzánk egészen messziről is eljönnek, akár 40-50 km-t is gyalogolnak vagy lovagolnak. A fizikum és a szellem igénybevétele pedig már önmagában gyümölcsöt terem. Gondoljunk csak az El Camino-ra, mennyien járnak oda lelki elmélyülésért” – mondta Orosz Lóránt kegyhelyigazgató.

A vasárnapi búcsúra közel 50 zarándok érkezik lovával, akik többnyire 1 napi járásra, 50-60 kilométeres körzetből: a Karancsból, a Jászságból, Szécsényből, Pásztóról lovagolnak az út elején tett személyes felajánlásért és az áldásért.

A 11.00 órás szentmisét a közös bevonulás után Mohos Gábor Esztergom-budapesti segédpüspök mondja, aki a szertartás végén Szent László ereklyéjével áldja meg az egybegyűlteket.

További információ: www.szentkut.hu

Ajánlott cikk

A Sleep Token játszik az Architects előtt 

A brit Sleep Token az elmúlt két év egyik legnagyobb robbanása, az anonimitásba burkolózó zenekar …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás