FRISSS!!!
Home / Címlap / Lakossági kezdeményezés lesz Balatonalmádiban

Lakossági kezdeményezés lesz Balatonalmádiban

  • Hőzöngenek a balatoniak

Érdekes hírre bukkantunk, mely szerint Balatonalmádi városvezetése előterjesztés szerint értékesíteni szándékozik a város a Határ csárda tulajdonosának 746 nm területű (jelenleg “kivett közút” besorolású) ingatlant, mely jelenleg parkolóként funkcionál br. 3.614.000 Ft-ért, s egyben az övezeti besorolást átminősíti Vt8-as (településközponti) kategóriába.

A helyi lakosok körében ez közfelháborodást váltott ki. Balatonalmádi képviselő-testületének csütörtöki nyilvános közgyűlésének kezdetekor kiemelkedően fontos közügyre való hivatkozással fel kíván szólalni Bercsényi László, aki a helyi lakóközösség aktív tagja.

– Tisztelettel arra szeretném kérni Alpolgármester Urat és a közgyűlés valamennyi képviselőjét, hogy a csütörtöki ülésen ne döntsenek a Határ csárda melletti ingatlan sorsáról, mert nem ismerik Almádi város polgárainak a véleménylét – mondta Bercsényi László. – Pedig ilyen súlyos ügyekben, mint a Határ csárda melletti telek sorsa is, minden alkalommal közmeghallgatást kellene tartani, hogy megismerhessük a közösségünk álláspontját. Azért fontos városunk polgárainak, a közösségünknek a véleménye, mert az igazán fontos kérdésekben ez elkerülhetetlen – húzta alá Bercsényi László.

Hozzátette, arra fogja kérni a város vezetését és a képviselőket, hogy ezt a napirendet vegyék le a tárgyalandók közül, és tartsanak Almádi polgárai véleményének megismerésére lehetőséget biztosító közmeghallgatást.  – Ha én lennék Almádi polgármestere biztosan ezt tenném most is, és a jövőt tekintve minden hasonlóan fontos közügyben is – szögezte le Bercsényi László. 

Ajánlott cikk

Eke Angéla új szintre emelte a fenntarthatóságot

Új szintre emelte a fenntarthatóságot Eke Angéla. A színésznő eddig is köztudottan igazi „öko-harcos” volt, …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás