FRISSS!!!
Home / Címlap / Közösen dolgozik a somogyi térség fejlődéséért a MATE és a Somogy Vármegyei Kormányhivatal  

Közösen dolgozik a somogyi térség fejlődéséért a MATE és a Somogy Vármegyei Kormányhivatal  

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Somogy Vármegyei Kormányhivatal. A dokumentum ünnepélyes aláírásán elhangzott: az erőforrások összevonásával sikerül kiaknázni a térségben rejlő lehetőségeket, elsősorban az agrár- és vidékfejlesztés, valamint az élelmiszergazdaság területén.

Vadgazdálkodási, környezetvédelmi, állategészségügyi, állattenyésztési, növénytermésztési, vidékfejlesztési területen, valamint az agrártámogatást érintő feladatok mentén is szorosan együttműködik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Somogy Vármegyei Kormányhivatal. A két intézmény kapcsolata nem újkeletű, de a jövőben tovább mélyül és szélesedik a partnerség. 

A kormányhivatal mint a vármegye egyik legnagyobb foglalkoztatója, fontos partnere az egyetemnek, ráadásul a két intézmény számos ponton kötődik egymáshoz. A MATE stratégiai célja, hogy szoros és jó kapcsolatot ápoljon a gazdasági és társadalmi élet szereplőivel, ebbe a szemléletbe illeszkedik bele a kormányhivatallal megkötött megállapodás is” – hangsúlyozta Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora a megállapodás ünnepélyes aláírásán, Kaposváron. Hozzátette: a MATE létrejöttével tovább bővültek a lehetőségek, jelentősen emelkedett a rendelkezésre álló humánerőforrás, amely a térség fejlesztésnek szolgálatába áll.

A hivatal és az egyetem között a korábbi években is volt kapcsolat, hiszen a duális képzésben tanuló hallgatók közül többen is a kormányhivatalban végezték a szakmai gyakorlatot, és volt, aki diplomaszerzés után itt is helyezkedett el, azóta is a közigazgatási apparátust erősíti” – hangsúlyozta Dr. Neszményi Zsolt főispán a megállapodás aláírásán. Kiemelte: az együttműködés a vármegye minden állampolgárát szolgálja, hiszen az egyetemen megszerzett korszerű tudásnak köszönhetően az ügyfeleket még magasabb színvonalon tudják kiszolgálni.

Az együttműködés hosszútávú célja a vidék népességmegtartó képességének növelése, az agrárszakember-utánpótlás biztosítása, a munkaerőpiac igényeinek hatékony kiszolgálása, illetve a térség versenyképességének támogatása. Emellett kiemelt szerepet kap a klímavédelem és a fenntarthatóság, az éghajlat- és környezetbarát gazdálkodási módszerek, új technológiák népszerűsítése is. 

Az együttműködés aláírásáról készült videónk alább megtekinthető: 

Ajánlott cikk

Pénzköltési hajrá: néhány napjuk maradt a SZÉP-kártyásoknak

Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás