FRISSS!!!
Home / Galéria / Közös fogadalmat tett Nádas György és Gergely Robi

Közös fogadalmat tett Nádas György és Gergely Robi

  • Közel 50 éve ismeri egymást Nádas György és Gergely Róbert, de hosszú évek óta bizalmas barátok is. Idén közös fogadalmat is tettek: együtt járnak edzőterembe. 

Gergely Róbert életének mindig is része volt a mozgás, sokat sétál két kutyájával, nemrég egy gyógytornászhoz is rendszeresen elkezdett járni, most pedig barátjával, Nádas Gyurival megfogadták, hogy edzőteremben mozgatják meg magukat. Nádas még csak mostanában kezd barátkozni a sportokkal, tetemes súlyfeleslege miatt régen ez szóba sem jöhetett.

„Robival fogadalmat tettünk, hogy idén elkezdünk egy edzőteremben gimnasztikázni, ha úgy tetszik: gyúrni” – kezdte nevetve Nádas. „Mostanra kifejezetten élvezem a testmozgást, de ez nem volt mindig így, sőt! Az utolsó csepp az volt, hogy mentem felfelé a lépcsőn, és reccsent egyet a bal térdem. Aztán már alig tudtam járni, úgy voltam vele, hogy le kell fogynom, és akkor könnyebb lesz minden. Viszont nagyon szeretem a finom falatokat, amikről nem szívesen mondtam volna le. Szerencsére kísérletező kedvű vagyok, így rátaláltam egy mediterrán és trópusi gyógynövényekből készült kivonatra, aminek a segítségével koplalás nélkül sikerült leadnom mostanra már 25 kilót. A benne lévő vadon termő bogyó, amit a népgyógyászat bélseprűnek is nevez, az emésztés beindításával kezdte a szervezetem nagytakarítását, egy másik összetevő pedig az étvágyamat megfelezte. Élvezem, hogy szabadon mozgok, remélem sokáig kitart a lendület” – mondta a humor királya, akitől Gergely Robi vette át a szót.

„Nem hagyjuk abba, ha már fogadalom, be kell tartani” – pirított rá nevetve az énekes-színész Gyurira, és azt is elárulta, mióta szoros a kapcsolatuk. „A mi barátságunk nagyon régről datálódik, a szüleink a Magyar Rádióban együtt dolgoztak, így ott nagyon sokat találkoztunk, de akkoriban még inkább csak ismerősök voltunk. Később együtt játszottunk a Szécsi Pál darabban, én voltam Szécsi, Gyuri pedig Aradszky, a két jó barát. Együtt jártuk sokat az országot, és a barátságunk azóta is töretlen. Gyuri édesapjának dalait pedig a mai napig szívesen énekelem” – mondta Gergely Robi.

Nádas Gyuri azt is elárulta, a közös sportoláson túl hamarosan egy másik területen is együttműködnek majd Róberttel.

„Egy duettel még készülünk, ezt eddig még Robinak sem mondtam. Egy Nádas Gábor dal lesz, úgy gondolom, a közönség legnagyobb örömére” – tette hozzá a testben és lélekben is megfiatalodott Nádas György.

Ajánlott cikk

Jelentősen növelheti az élelmiszerárakat a hulladékgazdálkodási rendszer júliusi átalakítása

Az elmúlt évek során a termékek, így az élelmiszerek csomagolásával kapcsolatos környezetvédelmi problémák orvoslása és …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás