FRISSS!!!
Home / Galéria / Kollégái biztatására tért vissza a Vígszínház színpadára Rudolf Péter

Kollégái biztatására tért vissza a Vígszínház színpadára Rudolf Péter

  • A direktor több év kihagyás után vállalt szerepet a Vígben, amely munka igazi felüdülés volt számára.

Szinte ki sem látszik az igazgatói teendőkből Rudolf Péter, aki rendkívül örül annak, hogy a neves intézményt igazgathatja. „A kinevezésem anno a covid közepén történt. Egy olyan kihívással találtam akkor szembe magam, a járvánnyal, amivel korábban senkinek se kellett szembenéznie. Ugyanakkor úgy voltam vele, hogy a szüleim túléltek mindenféle bombázást, bujkálniuk, menekülniük kellett az életükért. Én sem nyafoghatok a vírushelyzet miatt” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Rudolf Péter, aki gyakran otthon is a színház ügyeit intézi. „Most, hogy a kutyán kívül már mindenki a színház világához kapcsolódik otthon, nem is lenne értelme, hogy ne kerüljön szóba a munka. Amikor a gyerekeink kisebbek voltak ez nem így volt.

Ők nem színházi gyerekek voltak, egy-egy előadást leszámítva, amin részt vettek, nem a színházban nőttek fel. Ugyanúgy igyekeztünk szülőként mellettük lenni, mint bárki más szülei. Amikor csak tudtunk a szülői értekezletekre is mindketten elmentünk, beletettük magunkat a szülőségbe amennyire lehetett” – árulta el a színházigazgató, aki nemrég színészi minőségében is feltűnt a Vígben. „A kollégák is rágták a fülemet, hogy itt van az ideje, hogy a harmadik emeletről megérkezzek a színpadra is. Nagyon jót tett a lelkemnek az egész munkafolyamat. 17 évig a színházban dolgoztam, de sok idő telt el azóta, hogy itt játsszak újra. Erős szívdobogással járt, hogy újra itt próbáltam. Ugyanakkor amikor próbáltam igyekeztem nem direktori minőségemben lenni. A kollégákat is megkértem, hogy inkább csak egy SMS-t írjanak a színházat érintő fontos ügyekről, ha próbálok, hogy át tudjam magamat adni a munkafolyamatnak. Féltem tőle, hogy hogyan fog ez így működni, de kezelhető volt ez a kettősség és nagyon jól éreztem magam a kollégákkal” – mondta a Sláger Kult műsorvezetőjének, S. Miller Andrásnak Rudolf Péter.

A beszélgetés a https://open.spotify.com/episode/1YkjGew7uCPcx5dAfwubBZ linken érhető el.

Ajánlott cikk

A COPPER FŐHŐSE BUDAPESTRŐL MENT 

A PRIMETIME EMMY-RE IS JELÖLT SOROZAT FORGATÁSÁRA Az amerikai polgárháború idején, New York egyik leghírhedtebb …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás