FRISSS!!!
Home / Galéria / Kiszel Tünde nem vállalná be a plasztikáztatást

Kiszel Tünde nem vállalná be a plasztikáztatást

  • A naptárdíva nem fél az öregedéstől. Azt vallja, ha az ember harmóniában van magával és rendben van a lelke, idősebb korban sincs mitől tartani.

Nemrég látott napvilágot Kiszel Tünde 2022-es falinaptára, amely gondos előkészület és hosszas tervezői munka végeredménye. „Ez a 21. naptáram, nagyon örülök, hogy végre a kezemben tarthatom. Mint mindig, most is profi csapattal dolgoztam. Mindig a tematikát a legnehezebb kitalálni, aztán ha az megvan jönnek a részletek. Több napon keresztül válogattuk a jelmezeket a mostani fotózáshoz, majd jött a próba.

Minden részletre igyekeztünk odafigyelni, a kiegészítőktől a megvilágításon át” – mondta a Drága családomban Kiszel Tünde, aki elégedett a végeredménnyel. „A visszajelzések pozitívak, de nemcsak ennek a naptárnak a kapcsán. A minap ketten is vásároltak a 2019-es naptáramból is. Nagyon örülök, hogy ilyen sokaknak tetszik, amit csinálok. Már a 2023-as naptárra is vannak ötleteim, de nyáron fog kikristályosodni, hogy mi is legyen az új tematika” – tette hozzá a naptárdíva, aki elfogadja az idő múlását. „Manapság egyre hétköznapibbá válik a plasztika, de én nem szeretnék kés alá feküdni.

Persze az teljesen más, ha valakinek egészségügyi okokból végeznek ilyet, például ha már nem lát rendesen, mert a szemhéján annyira megereszkedett a bőr. Minden más esetben tőlem nagyon távol ez a dolog. Néha látok hölgyeket felpumpált szájjal, átszabott arccal. Ez biztos, hogy nem az én utam. Én azt vallom, hogy ha a lelkünk rendben van, harmóniában vagyunk magunkkal máshogy, sokkal „szebben” öregszik az ember. Inkább ennek a megélésére, elfogadására érdemes törekedni” – tette hozzá Kiszel Tünde.

Ajánlott cikk

„Eléggé kilógtam a sorból” – Így lettem Istenes Bence

Folytatódik az UNICEF Magyarország szerdánként jelentkező, új podcast és videósorozata, amelyben Mészáros Antónia neves, szakmájukban …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás