FRISSS!!!
Home / Galéria / Kiszel Tünde elárulta, hogyan lett belőle naptárdíva

Kiszel Tünde elárulta, hogyan lett belőle naptárdíva

  • Kiderült, hogy ki az, aki annak idején az ötletet adta első naptára elkészítéséhez, amelyet 20 éve minden évben piacra dob Kiszel Tünde.

Nem akármilyen megtiszteltetésben volt része az Emilio famíliának, akikkel kivételt tett a naptárdíva. Otthonában látta vendégül a családot, amely csak ámult a számtalan fotót és emléket látva. „Elképesztő fotókat láthattunk, nemcsak Tündéről. Megnézhettük a fiatalabb kori emlékeit, de a fotókon láthattuk az édesanyját, a nagyszüleit, sőt még a dédszüleit is. Egy egész élet van a lakásában, gyönyörű emlékek, momentumok.

Arról nem is beszélve, hogy csodálatos az otthona, nagy megtiszteltetés, hogy minket is beengedett ide, ahol a legnagyobb szeretettel látott minket vendégül” – mondta Tina, akinek férje – a számtalan fotót látva – arra is rákérdezett, miként lett Kiszel Tündéből naptárdíva. „Ez már a huszadik, jubileumi naptáram, minden évben kiadtam egyet. Ezek közül az első a legkedvesebb, hiszen abban még Donatellával szerepeltünk.

Az egyik barátnőm adta az ötletet a naptár elkészítéséhez” – vallotta be Kiszel Tünde. „Már akkor több ezer fotóm volt és számtalan készült Donatellával közösen.

Épp a barátnőmmel nézegettük őket, amikor azt mondta, ebből akár egy naptárat is készíthetnék, annyi a szuper felvételem. Az ő biztatására készült el az első naptár, amit először főleg a család és a barátok kaptak meg. Végül sokkal többekhez jutott el a naptár, mint azt gondoltam volna. Nagyon pozitívak voltak a visszajelzések, a média is felkapta a dolgot és így lett belőle hagyomány. Évről évre sokan várják, hogy milyen naptárral rukkolok elő” – árulta el a Drága családomban Kiszel Tünde, aki már a jövő évi naptárterveket szövögeti.

Ajánlott cikk

Ismét Vidus Gabriella lett a legbefolyásosabb médiaszereplő a Marketing&Media listáján

A teljes rangsor 10 százalékát az RTL szakemberei adják Vidus Gabriella ismét az első helyen …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás