FRISSS!!!
Home / Címlap / KINDER+SPORT TENISZ KUPA 2019: A MOZGÁS ÖRÖME EGYRE NEMZETKÖZIBBÉ VÁLIK

KINDER+SPORT TENISZ KUPA 2019: A MOZGÁS ÖRÖME EGYRE NEMZETKÖZIBBÉ VÁLIK

  • Már Magyarország is csatlakozott a játékos gyermek sportprogramhoz

A Kinder+Sport Tenisz Kupa versenysorozat idén már harmadik alkalommal kerül megrendezésre. Ezúttal a 9-12 éves gyermekeknek szóló nemzetközi tenisz tornán a tavalyiak mellett két új ország is nevezhetett, így összesen 13 ország vesz részt a 172 fordulóban.

Az első szakasz az olaszországi Albában kezdődött február 2-án a “Tennis Trophy Fit-Kinder+Sport” elnevezésű eseménnyel. Ezt egy március 22-i, Ausztriában megrendezett bajnokság követte, azután a többi, amelyeket Fehéroroszországban, Bulgáriában, Németországban, Magyarországon, Írországban, Izraelben, Luxemburgban, Máltán, Monacóban, Lengyelországban és Ukrajnában tartottak.

A Kinder+Sport – A mozgás öröme program szerves részeként, – amely a Ferrero Csoport nemzetközi társadalmi felelősségvállalás projektje és annak érdekében indították el, hogy a mozgás révén több örömteli pillanatot hozzanak a gyerekek és családok életébe, – a Kinder+Sport Tenisz Kupa több, mint egy sportverseny. Olyan értékekre összpontosít, mint a magunkban és másokban való bizalom, a beilleszkedés, a tisztelet és a barátság. 

A bajnokság vezérelve, hogy a meccseket bírók nélkül játsszák, próbára téve a gyerekek őszinteségét és becsületességét. Ehhez az elvhez híven, mindegyik nemzeti torna végén  Fair Play Kupával tüntetnek ki egy-egy fiatal játékost, aki kiemelkedő tisztességességgel és sportszerűséggel játszott. 

A 2019-es Kinder+Sport Tenisz Kupa nemzeti tornáin 30 egyéni versenyző lép pályára. A nyertesek a Nemzetközi Masters-be kerülnek, amelynek döntője 2019. október 17-20. között kerül megrendezésre az exkluzív Monte Carlo Country Clubban, az ATP tornák helyszínén.

A kezdeményezés Olaszországból indult el 2006-ban, a teniszcsillag Rita Grande és a Kinder+Sport A mozgás öröme közös ötleteként. Az utóbbi években a program egyre jobban nemzetközivé vált, szélesebb körben népszerűsítve az aktív életmódot a fiatalabb generációk számára. Nemrégiben a döntősöknek olyan világhírű tenisz csillagokkal nyílt alkalma megismerkedni, mint Francesca Schiavone, Flavia Pennetta, Sara Errani, Jo-Wilfried Tsonga, Fabio Fognini, Simone Bolelli, Corrado Barazzutti és Nicola Pietrangeli, valamint Patrick Mouratoglou edző.

tennistrophy.com

KINDER+SPORT A MOZGÁS ÖRÖME: A KINDER TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS PROJEKTJE A JÁTÉKOS FEJLŐDÉST TÁMOGATJA

A Kinder és a gyermekkor öröme

A Kindernél hiszünk abban, hogy a boldog gyerekekből erős felnőttek válnak – éppen ezért volt mindig is az a célunk, hogy apró, ám annál fontosabb örömteli perceket hozzunk a gyerekek és családok életébe világszerte. Azonban arról nem mindenki tud, hogy a Kinder már évekkel ezelőtt elkötelezte magát egy másik fontos cél mellett is: hogy örömet okozzunk a gyerekeknek a mozgáson keresztül, és ösztönözzük természetes fogékonyságukat, hogy aktívak legyenek, sportoljanak és játszanak.

A Kinder és a mozgás öröme

E cél megvalósítása érdekében indítottuk el a Kinder+Sport A mozgás öröme elnevezésű programot, a nemzetközi Ferrero Csoport Társadalmi Felelősségvállalás projektjét.

A Kinder+Sport A mozgás öröme ezidáig szerte a világban 30 országban négy millió gyermeket és családjaikat inspirált  az aktív életmódra, arra, hogy élvezzék a mozgást, és hogy olyan módon fejlesszék a képességeiket, amit élveznek is. A program alapja az az erős meggyőződés, hogy a mozgáshoz való pozitív hozzáállás a ma gyermekeit holnap erősebb felnőttekké teszi.

A projekt kezdeményezéseit a Mozgás Öröme  koncepció ihlette: egy újító, tudományosan elismert oktatási módszer. A Mozgás Öröme módszertan célja, hogy a gyerekek a játékon keresztül mozogjanak, miközben a kulcskompetenciáik négy fő területen fejlődnek: fizikai alkalmasság, motorikus koordináció, kognitív funkció és kreativitás. A Mozgás Öröme áthelyezi a fókuszt a teljesítményről a szórakozásra, a versenyről az együttműködésre.

Bármi is a játék, a legfontosabb az öröm 

A Kinder+Sport versenyprogramban, hasonlóan egy hagyományos vetélkedőhöz, vannak versenyszabályok, fix játéktér és elért helyezések, azonban a játék végén a mozgás öröme győzedelmesedik.

A Kinder+Sport A mozgás öröme testnevelési programokat szervez és támogat iskolákban és azokon kívül is, valamint gyermekeknek szóló sporteseményeket és iskolai versenyeket azzal a céllal, hogy megmutassa, a mozgás mindenekelőtt örömöt jelent a gyerekeknek. A Kinder+Sport A mozgás öröme rendezvények több sportágat is népszerűsítenek, hogy a fiatal generáció közelebb kerüljön a sporthoz, azért, hogy inspiráljon a program együttműködik sportolókkal és olimpiai bajnokokkal, valamint támogatja az aktív életmód előnyeire összpontosító kutatási projekteket.

A Kinder+Sport A mozgás öröme világszerte magas színvonalú, képzett és szakértői partnerekkel, köztük intézményekkel, minisztériumokkal, egyetemekkel, négy Olimpiai Bizottsággal, 126 sportszövetséggel és egyesülettel, valamint a Nemzetközi Iskolasport Szövetséggel (ISF) működik együtt.

Ajánlott cikk

A Boehringer Ingelheim a Top 10 leginnovatívabb gyógyszergyár között 

A Boehringer Ingelheim idén a 6. helyre lépett elő az IDEA Pharma 2023-as ranglistáján Az …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás