FRISSS!!!
Home / Galéria / Kilencedik alkalommal mutatják be a kkv üzleti és marketingtrendeket

Kilencedik alkalommal mutatják be a kkv üzleti és marketingtrendeket

Az eddigi évek alatt mindig teltházas Magyar Marketing Fesztivál ismét megnyitja kapuit – a szervezők közleménye szerint – minden eddiginél erősebb szakmai előadásokkal és tematikus termekkel immár 9. alkalommal, 2022. január 27-én. Az esemény célja – a hagyományokhoz híven – a 2022-es év várható üzleti és marketingtrendjeinek bemutatása, a vállalkozások, cégvezetők és döntéshozók felkészítése az idei év kihívásaira.

A rendezvényen több mint 25 előadó – mindannyian az adott szakterület jeles vagy éppen piacvezető képviselői – exkluzív előadása várja a látogatókat. A központi téma ismét: az előttünk álló évre javasolt marketingeszközök, -módszerek, -megoldások bemutatása, amelyek alkalmazásával a vállalkozások fejlődése garantált.

„A visszajelzésekre hallgatva és a közönség összetételét figyelembe véve idén újra 3 különböző tematikájú teremmel készülünk: Marketing és stratégia, Menedzsment és értékesítés, valamint E-commerce, annak érdekében, hogy a cégvezetők, döntéshozók és szakmabeliek abból választhassanak, ami valóban érdekli őket, amit leginkább fejleszteni szeretnének saját cégükben” – fogalmazott Miklovicz Norbert, a marketingesemény alapító főszervezője.

Szokásosan szakkiállítással is készülünk, ahol a kivitelezők nemcsak egyedi ajánlatokkal várják a látogatókat, hanem számtalan új terméket, szolgáltatást is bejelentenek a piac számára.

Az üzleti kapcsolatépítő (networking) találkozókon szakértői segítséggel gyors, moderált üzleti kapcsolatépítésre, kapcsolati tőke megosztására lesz lehetőség. Egy-egy tapasztaltabb kapcsolatépítő akár 100 új kapcsolattal térhet haza, amely egész évben biztosítja számára a fejlődést.

Folytatódik a „Milliárdos cégek klubja” betétprogram, amely egy kerekasztal-beszélgetés, ahol milliárdos forgalmú, „kicsiből naggyá lett”, hiteles (sokszor családi cégből kinőtt) cégek vezetői inspirálják tapasztalataikkal a hallgatóságot.

A rendezvény részletes programja az oldalon érhető el.

 

Ajánlott cikk

Látványtervek a Budavári Palota újjászülető épületeiről

Befejeztük a Budavári Palota részletes felmérését és megkezdtük az épületegyüttes teljes helyreállításának tervezését! Elkészültek az …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás