FRISSS!!!
Home / Galéria / KUBERNETES, KIBERBIZTONSÁG, FELHŐ ALAPÚ MEGOLDÁSOK

KUBERNETES, KIBERBIZTONSÁG, FELHŐ ALAPÚ MEGOLDÁSOK

  • INFORMATIKAI MEET-UP SOROZATOT INDÍTOTT A MAGYAR TELEKOM CSOPORT

A Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország program-sorozatot indított IT szakemberek részére, melynek célja, hogy a jelen kihívásairól, szakmai trendekről, jó megoldásokról cseréljenek gondolatokat, kötetlen formában. A program-sorozat első eseménye nagy sikerrel, közel 500 offline és online érdeklő részvételével zajlott.

Kutatások szerint Magyarországon az informatikai munkaerő-piacról közel 40.000 szakember hiányzik, amely azt jelenti, hogy nincs elegendő, megfelelő képességekkel bíró szakember a piacon. Bár az informatikai képzésekre jelentkezők aránya évről évre emelkedik, a szakember-utánpótláshoz érdemes láttatni az IT szakma szépségeit, sokrétűségét. 

A Magyar Telekom Csoport által indított rendezvény-sorozat célja, hogy meghatározott fókuszterületek mentén indítsanak párbeszédet a szakma jelen kihívásairól, trendjeiről és biztosítsanak platformot az eszmecserére a szakemberek között. „Eseményeinket kettős céllal rendezzük: egyrészt, szeretnénk rámutatni és láttatni, hogy milyen sok rétege, ága van a sokszor csak IT-ként emlegetett foglalkozásnak, és jobban megmutatni, közelebb hozni azok számára, akik érdeklődnek, hogy miről is szólnak ezek a szakmák a gyakorlatban. Másrészt, programunkkal az aktív szakértőket is szeretnénk megszólítani, platformot biztosítva a közösségépítésre, kapcsolódásra.” – nyilatkozta Bóka László, Platform and Core Services Tribe Lead.

A kötetlen, laza hangvételű, inspiráló előadásokat és beszélgetéseket kínáló rendezvénysorozat első állomásán a Kubernetes nyílt forráskódú platform megoldásaival ismerkedhettek a résztvevők Szelestey Péter, a Telekom Cloudification Product Owner-ének vezetésével. A programot közel 500 szakértő követte figyelemmel a helyszínen és az online térben, mely az alábbi linken visszanézhető

 

Az esemény-sorozat további állomásai is hasonlóan izgalmas szakmai témákban kerülnek megrendezésre.  Június 16-án 18 órától a HubHub-ban személyesen, illetve online is van lehetőség csatlakozni az eseményhez, melynek központi témája a kiberbiztonság lesz. A neves szakértők (Csordás Szilárd, Kapui Nikolett, Krizsán Csaba, Dr. Szvetelszky Zsuzsanna, Keleti Arthur, Marosi-Bauer Attila, Balogh Turul) a kibervédelem és az incidenskezelés titkaiba avatják be az érdeklődőket. 

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz között, regisztrálni ITT van lehetőség.

Ajánlott cikk

Három ambiciózus, nők által vezetett vállalkozást karol fel a Viber

Rozsdamentes elviteles dobozok, borkóstolós podcast és szervezetpszichológia – ez a közös bennük A világ vezető üzenetküldő alkalmazása, …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás