FRISSS!!!
Home / Galéria / K&H: sikerült a címvédés, továbbra is közönség kedvenc a KBC-s platform

K&H: sikerült a címvédés, továbbra is közönség kedvenc a KBC-s platform

  • két díjat is bezsebelt a a K&H ügyfelek brókerpartnere, a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe, a tőzsdei gálán

Több díjat is kapott a K&H ügyfelek brókerpartnere, a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe, a BÉT Legek versenyén. A befektetői tudatosság terjesztéséért járó elismerést a mára több mint 150 ezer nézőnél tartó Youtube-sorozat elindításáért kapta a KBC Securities, amely egyúttal megvédte korábbi címét, hiszen a közönségszavazás alapján sorozatban harmadszor nyerte meg a „Az év hazairészvény-kereskedési platformjáért” járó díjat.

A korábbi évek hagyományainak megfelelően a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az idén is megrendezte a tőkepiacon kiugró teljesítményt nyújtó szereplők gáláját. A BÉT Legek névre keresztelt ünnepélyes esemény célja a magyar tőkepiaci ökoszisztéma fejlődése. Összesen 24 kategóriában díjazta a jelölteket a szakmai zsűri és a piaci teljesítmény, illetve a közönség voksolása alapján.

A KBC Securities Magyarországi Fióktelepe, a K&H ügyfelek brókerpartnere csakúgy, mint a korábbi években, idén is nagyon jól szerepelt: két elismerésben is részesült. Az egyik, a Befektetői tudatosság terjesztéséért járó díj egy rendhagyó megoldásnak köszönhető: a KBC Securities egy 10 részes videósorozatot indított, amelynek epizódjai gyakorlatban mutatják be, mire kell figyelni a befektetéseknél és hogyan érdemes menedzselni azokat. A sorozat sikerét a BÉT-díj mellett jelzi az is, hogy ma már több mint 150 ezren látták az erre létrehozott Youtube-csatornán.

A másik díj gyakorlatilag “hazajött”: a közönség évek óta megválasztja “Az év hazairészvény-kereskedési platformját”. Az idén is a KBC Securities platformja kapta a legtöbb voksot, ez azt jelenti, hogy ezt az elismerést sorozatban harmadszor nyerte meg a K&H brókerpartnere.

Ajánlott cikk

Pénzköltési hajrá: néhány napjuk maradt a SZÉP-kártyásoknak

Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás