FRISSS!!!
Home / Címlap / K&H: a diákok fele optimistán látja a munkaerőpiacot

K&H: a diákok fele optimistán látja a munkaerőpiacot

 Sok diák derűlátó: az iskola befejezése után 50 százalékuk arra számít, hogy könnyen munkába tud majd állni – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. Ettől magasabb eredmény a kutatás elmúlt kilenc éve alatt csak 2017-2018-ban fordult elő. Ettől függetlenül akadnak pesszimisták is, a diákok 17 százaléka attól tart, hogy nehezen talál majd munkát, 5 százalékuk szerint pedig nagyon nehéz lesz.

A diákok 50 százaléka szerint az iskola befejezése után könnyen talál majd magának munkát, az érintettek egyötöde azonban nehéz álláskeresésre számít – derül ki a K&H ifjúsági indexéből, amely a csütörtöki ponthatárhirdetés apropóján vizsgálta, hogy a diákok mivel számolnak a tanulás után.

könnyű lesz? vagy nehéz?
A felmérés szerint a megkérdezett diákok nyolcada, azaz 12 százaléka számít arra, hogy nagyon könnyen el tud majd helyezkedni, 38 százalékuk pedig úgy látja, hogy nem lesz nehéz ezt megugrania. Ez azt jelenti, hogy a diákok 50 százaléka optimista a munkakeresés tekintetében, ez pedig az egyik legjobb eredmény a felmérés 2021 íródó történetében, 50 százalék feletti érték csak néhányszor – például 2016 harmadik, 2017 utolsó negyedévében – született.
A diákok egy jelentős csoportja, 28 százalékuk átlagos álláskeresésre számít, azaz szerintük nem lesz könnyű, de különösebben problémás sem. A megkérdezettek ötöde, azonban borúlátóbb, hiszen 17 százalékuk gondolja úgy, hogy nehéz időszak elé néz majd, a diákok 5 százaléka pedig kifejezetten pesszimista, ők attól tartanak, hogy nagyon nehezen tudnak majd munkába állni.
Sokakat foglalkoztat egy esetleges külföldi munka: a válaszadó diákok 43 százaléka tervezi, hogy egy időre a határon túl próbál szerencsét. A külföldi tanulást a diákok alig több mint negyede, 28 százaléka tartja elképzelhetőnek.

milyen a színvonal?
Az is kiderült a K&H ifjúsági indexéből, hogy a diákok többsége jól választott: 63 százalékuk szereti, amit tanul, és csak minden tizedik diák nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nincs oda a választott szakterületért.
A magyar felsőoktatási színvonal megítélése pedig vegyes. Míg a megkérdezett diákok 16 százaléka szerint európai összevetésben megfelelő színvonalúnak tartja a oktatást, ennél többen, 24 százalék szerint viszont alacsony a színvonal a magyarországi felsőoktatási intézményekben. 35 százalékuk semlegesen látja a kérdést.

Ajánlott cikk

Ismét Vidus Gabriella lett a legbefolyásosabb médiaszereplő a Marketing&Media listáján

A teljes rangsor 10 százalékát az RTL szakemberei adják Vidus Gabriella ismét az első helyen …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás