FRISSS!!!
Home / Galéria / KÉT HÉT MÚLVA KEZDŐDIK A 15. KAFF!

KÉT HÉT MÚLVA KEZDŐDIK A 15. KAFF!

  • Augusztus 11-15. között 370 animációs filmet vetítenek ingyenesen Kecskeméten

Augusztus 11-15. között 30 ország 370 alkotása lesz majd látható a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon. A kétévente megrendezett nemzetközi seregszemlén idén öt alkotás jutott be az egész estés animációk versenyébe, melyek között Annecy-ban és Bucheonban díjat nyert, Oscar díjra, BAFTA-ra és Európai Filmdíjra jelölt alkotások is szerepelnek. A fesztivál megemlékezik Richly Zsoltról, Gyulai Líviuszról és Jankovics Marcellről, akiknek munkáiból válogatást láthat majd a közönség. Az idei KAFFon sok születésnapost is ünnepelnek: 50 éves a Kecskemétfilm, 70 éves Orosz István és Cakó Ferenc és 90 éves Dr. Matolcsy H. György, a Pannónia Filmstúdió egykori stúdióvezetője. Három moziban és két szabadtéri helyszínen ingyenesen nézheti meg a közönség a legfrissebb magyar és európai animációs filmtermés legjavát, de szakmai programok, kiállítások, könyvbemutatók, közönségtalálkozók, fényfestés, a gyerekek számára animációs játszóház és Kaláka koncert is színesíti a fesztivál programját.

Három filmszínházban – a Malom Moziban, a Hírös Agóra színháztermében és az Otthon Moziban – és két szabadtéri helyszínen – a főtéri „Tér a térben” területen és a Magyar Naiv Művészek Gyűjteményének udvarán – is animációs filmeket vetítenek majd négy napon át a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon, ahol az utóbbi két évben készült magyar és európai animációs filmtermés legjavát nézheti meg a közönség. A versenyprogramok mellett a panoráma szekcióban a partnerfesztiválok – Annecy, Stuttgart, Zágráb, Hangzhou, Espinho, Pozsony és London – díjnyertes filmjei mutatkoznak be.

A hagyományokhoz híven idén is köszönti a fesztivál a kerek születésnapjukat ünneplő, a magyar animációs filmművészet karakterét meghatározó személyiségeket: a 90 éves Dr. Matolcsy H. Györgyöt, a Pannónia Filmstúdió egykori – a magyar animáció aranykorát megteremtő – stúdióvezetőjét és két 70 éves rendezőt, Orosz Istvánt és Cakó Ferencet. Mindhármuk munkásságából retrospektív vetítések keretében kaphat ízelítőt a közönség. A 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál időpontja egybeesik a kecskeméti rajzfilmstúdió megalapításának 50. évfordulójával. E jeles jubileumot a fesztivál tíz vetítésből álló programmal és az elmúlt 50 év legemlékezetesebb pillanatait bemutató kiállítással ünnepli majd.

 

A legutóbbi fesztivál óta sajnos több kiváló magyar animációs rendező is elhunyt, így a KAFFon retrospektív vetítésekkel emlékeznek meg Richly Zsoltról – aki többek között a Luther-sorozat rendezője volt – és két Kossuth-díjas, a kecskeméti stúdió életét is meghatározó alkotóról, Gyulai Líviuszról és Jankovics Marcellről.

A KAFF a gyerekekre és a családosokra is gondol, így csütörtökön 19 órakor Kecskemét főterén a Kaláka ad koncertet, augusztus 14-én 13 órakor az Otthon moziban levetítik A kuflik és az Akármit, azaz a legújabb, a harmadik Kuflik-mozifilmet, 17 órakor pedig a Városi legendák animációs sorozat epizódjaiból tovább szőtt Családi legendák című TV-filmet is megnézhetik itt kicsik és nagyok. Mindkét vetítés után közönségtalálkozó. A gyerekeknek lesz – ingyenes, de regisztrációhoz kötött – animációs játszóház, az Ifjúsági Otthon Tükörtermében pedig a fiatalok saját maguk készíthetnek rajzfilmet csütörtökön, pénteken és szombaton.

Több kiállítás is színesíti majd a 15. KAFF programját: Milorad Krtstić, Menyhei Szabolcs, Cakó Ferenc, Szoboszlay Eszter képeit a Hírös Agórában, míg Orosz István képeit a Bozsó Gyűjteményben lehet majd megtekinteni, továbbá könyvbemutatókra, előadásokra és szakmai konferenciára is sor kerül a KAFF négy napja alatt. A fesztiválon való részvétel ingyenes.

https://2021.kaff.hu

Ajánlott cikk

Erőteljesebb zöldülés a CBRE-nél: 2040-ig a nulla károsanyag-kibocsátás a cél!

A vállalat partnereivel és ügyfeleivel közösen törekszik a karbonsemlegesség elérésére A CBRE bejelentette elköteleződését amellett, …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás